Társoldalunk:

BEK-döntő Újvárosban

Pénteken este hét órai kezdettel az orosz Uralocska Zlatuszt ellen kezdi meg szereplését a Dunaújvárosi Főiskola női vízilabdacsapata a Bajnokcsapatok Európa Kupájának négyes döntőjében. A hazai környezetben megrendezett viadalra készülő magyar csapat utolsó edzőmérkőzésén legyőzte a válogatottat.

Tegnap óta hermetikusan elzártan, a helyi főiskola újonnan elkészült kollégiumába költözve készül a hazai környezetben megrendezendő BEK-döntőre a Dunaújvárosi Főiskola VE női vízilabdacsapata. Az első ízben Magyarországon lebonyolításra kerülő négyes döntő többi résztvevője, az orosz Uralocska Zlatuszt, a görög Glyfada és az Orizzonte Catania is megérkezett már, s várja a pénteki nyitányt.

Az együttes utolsó edzőmérkőzésén, kedden 12-11-re legyőzte a magyar válogatottat, amely természetesen nélkülözte az újvárosi játékosokat. A találkozó érdekessége volt, hogy a szokásos négy negyed helyett ezúttal "hat hatod" állt a lányok rendelkezésére, hogy döntésre vigyék a dolgot. A házigazda pénteken az orosz bajnokkal mérkőzik a Fabó Éva Sportuszodában, szombaton pedig a nagy rivális, címvédő olasz Catania következik.

A Dunaújvárosi Főiskola VE játékoskerete:
Sós Ildikó (kapus). Tiba Zsuzsanna, Tóth Andrea, Varga Zita, Benkő Nóra, Erdős Zsuzsanna, Dubniczky Erzsébet, Primász Ágnes, Kovács Annamária, Bódi Anett, Zantleitner Krisztina, Benkő Tímea, Kardos Krisztina.

A program:
péntek:
Uralocska Zlatuszt (orosz)-Dunaújvárosi Főiskola, 19 óra
A.N.O. Glyfada (görög)-Orizzonte Catania (olasz), 20.30 óra
szombat:
Uralocska-Glyfada, 17.30 óra
Orizzonte-Dunaújváros, 19 óra
vasárnap:
Glyfada-Dunaújváros, 11 óra
Uralocska-Orizzonte, 12.30 óra

A BEK-döntő játékvezetői: Patrick Clemencon (francia), Joaquim Fernandez  (spanyol), Erhan Tulga (török) és Boris Margeta (szlovén).

Korábban:

Fórum:

Melyik a legjobb vízilabdacsapat?