Vágólapra másolva!
Bravúros győzelmet aratott a Ferencváros nőikézilabda-csapata a jugoszláv Buducnost Podgorica otthonában, és ezzel fennállása során először bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Nőikézilabda-BL, elődöntő visszavágó:
Buducnost Podgorica (jugoszláv) - Herz-FTC 31-33 (16-16)
Továbbjutott:
az FTC, 65-63-as összesítéssel

Óriási lelkesedéssel játszott az első, népligeti mérkőzésen csak 32-32-es döntetlent elérő Ferencváros. Az első negyedórában minimális előnnyel még a hazaiak vezettek, de ekkor fordult a kocka (25. p: 11-13). A Podgorica a szünet előtt büntetőből egyenlített, ráadásul Sitit kiállították.

A fordulás után is nagy lendülettel támadott az FTC. Előbb három-négy góllal elhúzott, majd végig őrizte előnyét. Egyre inkább kapkodtak a Buducnost játékosai, és ezt remekül használta ki Németh András csapata. A Ferencváros tulajdonképpen magának nehezítette meg a visszavágót azzal, hogy hazai pályán nem győzött. Jugoszláviában viszont remekelt és ezzel óriási bravúrt vitt véghez.

A másik elődöntőben:
Kometal Skopje (macedón) - Larvik (dán) 28-21 (17-11)
Tj.: a Skopje 50-50-nel, idegenben lőtt több góllal.

EHF-kupa: döntőben a Győr

Bejutott az EHF-kupa fináléjába a Győr, miután az elődöntő visszavágóján 31-23-ra legyőzte a vendég norvég Bäkkelagets együttesét.

EHF-kupa elődöntő, visszavágó:
Győri ETO - Bäkkelagets (norvég) 31-23 (15-11)
gól:
Mehlmann 7, Lovász 6, Görbicz 6/2, Nitescu 4/1, Kindl 4/3, Kulcsár 2, Vérten, Moszkovaja 1-1, illetve Teodorovic 8, Fridrikas, Tönnersen 4-4, Larssen 3, Halen, Steen 2-2
Tj: a Győr, 53-50-es összesítéssel.

Az első negyedórában fej-fej mellett haladt a két csapat. Azután a kettős emberelőnybe került Győr elhúzott, és öt perc alatt ledolgozta a norvégiai találkozón összegyűjtött hátrányát (11-6). Később állandósult a különbség, de mindkét oldalon rengeteg volt a hiba.

A szünetet követően sokkal nagyobb iramot diktáltak a hazaiak. A Bä:kkelagets játékosai fokozatosan elfáradt. A továbbjutás tulajdonképpen az utolsó 10 percben dőlt el, amikor a vendégek ziccereket rontottak, ugyanakkor Mehlmann több bravúros gólt is szerzett. A Győr 1999-ben is döntős volt, akkor a dán Viborggal szemben maradt alul a fináléban.

A másik elődöntőben:
Giessen Lützellinden (német) - Ikast Bording (dán) 31-28 (11-13)
Tj.: az Ikast Bording 56-53-as összesítéssel.

Korábban:

Fórum:

A kézilabda népszerűsége Magyarországon?