Vágólapra másolva!
Az úgynevezett "hirtelen halálban" szerzett góllal nyerte az FTC a vízilabda bajnoki rájátszás első találkozóját a Honvéd ellen, s ezzel az elődöntőben 4-2-re vezet a címvédő Kőér utcai együttes. Az elődöntő után a vesztes csapat vezetői jelezték: vitatják, hogy a győztes gólt szerző Katonás kétszer vagy háromszor volt-e kiállítva, s emiatt óvást nyújtanak be. Meglepetésre a Vasas is kikapott: a BVSC 9-8-ra verte a piros-kék alakulatot.

Elődöntő, első mérkőzés:
Honvéd-Domino - Ferencváros 12-13 (6-3, 1-1, 1-3, 3-4, 1-1, 0-0, 0-1)
Kőér u., 500 néző
vezette: Császár, Székely
gól: Szívós, Kiss 3-3, Takács, Biros 2-2, Bárány, Molnár 1-1, illetve Katonás 6, Lehmann, Szirányi 2-2, Nyéki, Paján, Tiba 1-1

Összesen kétszer vezetett a mérkőzés során az FTC (a harmadik percben 2-1-re, s a 38.-ban 13-12-re), de ez is elég volt a váratlan sikerhez. Amikor a második játékrész közepén 7-3-ra elhúzott a Honvéd, már mindenki elkönyvelte a házigazdák fölényes győzelmét, de még ez a tetemes előny sem volt ehhez elegendő. A rendes játékidő hajrájában nagyot javult a vendégcsapat és sikerült 9-9-nél utolérnie esélyesebb riválisát.

Miután a 4x7 percet követően is döntetlenre (11-11) állt a találkozó, következett előbb a 2x3 perces hosszabbítás, ebben 1-1 gól esett, majd a hirtelen halál: Katonás nyolc méteres szabaddobás-góllal szerezte meg csapatának a váratlan, de megérdemelt győzelmet (12-13).

A nyolc pontig tartó párharc állása: 4-2 a Honvéd javára. A következő mérkőzésre kedden 19 órakor kerül sor a Népligetben. Az elődöntő után a vesztes csapat vezetői jelezték: vitatják, hogy a győztes gólt szerző Katonás kétszer vagy háromszor volt-e kiállítva, s emiatt óvást nyújtanak be. A versenybíróság elnöke, Puskás Ferenc elmondta: az óvást hivatalosan hétfő reggel 9 óráig kell benyújtania a Honvédnak, utána megtekintik a találkozóról készült videofelvételt, s ezt követően hozzák majd meg döntésüket.

Vasas - BVSC 8-9 (1-2, 3-3, 1-1, 3-3)
Komjádi uszoda, 800 néző
vezette: Juhász, Bátori
gól: Vindisch 3, Steinmetz 2, Varga D., Mátyás, Varga Zs. 1-1, illetve Császár 3, Petik, Varjas 2-2, Németh, Vincze 1-1.

A BVSC már 5-1-re vezet a Vasas ellen a vízilabda bajnokság második elődöntőjének párharcában: a vasutasok a Komjádi uszodában is nyerni tudtak esélyesebb ellenfelükkel szemben. A Vasas nélkülözni volt kénytelen az egy mérkőzésre szóló eltiltását töltő Varga Tamást és Heszt, emiatt meglehetősen tartózkodóan játszott és lélektani előnyét a BVSC három negyeden keresztül érvényesítette is.

Végig a vasutasok vezettek, a harmadik játékrész közepén már két góllal, 6-4-re. A hajrá elején azonban nemcsak egyenlített, hanem fordított is a favorit Vasas (8-6), ekkor úgy látszott: realizálja a papírformát és nyer. A vasutasok azonban egy pillanatig sem adták fel, előbb kiegyenlítettek, majd három másodperccel a vége előtt Vincze hat méterről nagy gólt lőtt.

A váratlan, de megérdemelt győzelemmel a BVSC 5-1-re vezet a kilenc pontig tartó párharcban. Folytatás kedden 19 órakor a Szőnyi úton.