Vágólapra másolva!
Bartók Csaba, a spanyol Leónból érkező 32 éves irányító mellett a horvát Badel Zagreb csupán 22 esztendős, de máris extraklasszisnak számító jobbátlövője, Lazarov erősíti nyártól a Fotexet, amely további igazolásokat nem tervez.

Pásztor István balszélső azon sajnálkozott, hogy bár nagy tettet vitt végbe a csapata, a nagyon nagyot elmulasztotta, mert épp a döntő két mérkőzésén játszott gyengébben a reméltnél és vártnál. Sterbik Árpád kapus hozzátette, még egy ilyen kedvező alkalom nem adódik a Bajnokok Ligája megnyerésére, mint idén, mert jövőre bizonyára erősebb lesz a mezőny. E két véleményben benne van a Fotex KC Veszprém férfikézilabda-klub közelmúltja és közeljövője is. Azé az együttesé, amely története során először jutott be a legrangosabb európai kupa, a BL döntőjébe, ám a német Magdeburg ellen 23-21-es hazai győzelemmel, majd 30-25-ös idegenbeli vereséggel, azaz 51-48-as összesítéssel végül elveszítette a legbecsesebb serleget.

Öröm és bánat, büszkeség és keserűség, könny és félmosoly jól megfér egymással egyazon pillanatban ugyanabban az emberben. Különösen ilyen skizofrén szituációban, amikor egy csapat vagy sportoló roppant magasra jut, már csak egyet léphetne felfelé, ám az utolsó mozdulatot elvéti, ezért kicsit visszacsúszik. Még így is magasabban van azonban, mint azt az út elején álmodta, de hiába, mert néhány napja már a csúcsra, csak a csúcsra képzelte oda magát.

E nehéz helyzetben még a játékos dolga a legkönnyebb. Neki nincs más hátra, mint sikert és félsikert megélni, helyretenni, aztán tovább kézilabdázni - a veszprémieknek mindjárt szerdán, a bajnoki aranyérem sorsát meghatározó, Szeged elleni rangadón. A klubvezetésnek már bonyolultabb a feladata. Először is el kell döntenie, miként értékeli a második helyet a BL-ben: mint az eddigi legjobbat, vagy mint eggyel rosszabbat az elsőnél. Másodszor pedig új célt kell kitűznie, megvizsgálva azt, ez kivel és hogyan érhető el.

Dr. Hunyadfalvy Ákos, a Fotex KC Veszprém elnöke két nappal a magdeburgi finálé után érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, öröm és bánat 80:20 százalékos arányban keveredik benne, majd úgy folytatta: Európa legerősebb bajnokságainak aranyérmeseit vertük, de ezek után képesnek kellett volna lennünk a kupa megszerzésére is. Ezért nem értek egyet Sterbik Árpival abban, hogy ennél csak nehezebb dolgunk lehet. A döntő felé vezető úton legyőztük a német, a francia, a macedón és a spanyol bajnokot, valamint a BL-címvédőt. Mi lehet ennél is nehezebb?

Például az új csapat kialakítása - a régi megtartásával, egy-két új szerzemény beépítésével. Bartók Csaba, a spanyol Leónból érkező 32 éves irányító mellett a horvát Badel Zagreb csupán 22 esztendős, de máris extraklasszisnak számító jobbátlövője, Lazarov erősíti nyártól a Fotexet, amely további igazolásokat nem tervez, mert - mint Hunyadfalvy fogalmaz - így is épp elegen vagyunk. Lazarov a 41 éves Saracevic posztjára jön, akit ettől még nem küldenek el, de szinte biztosan a visszavonulás mellett dönt. Ahogy kérdésünkre a maga sajátos magyarságával elárulta: "Mindenkinek azt mondom, szia, szia."

A klubelnök állítja, a Fotex a többi játékosát szeretné megtartani. Ez 90 százalékban egyszerű, mert szinte mindenkinek futó szerződése van (Sterbiknek és a két kubainak, Pereznek és Diaznak, de még Éles Józsefnek is), a horvát válogatott jobbszélsővel, Mirza Dzombával pedig most szeretnének hosszabbítani. Zdravko Zovko vezetőedző előtt még egy plusz egyéves kontraktus áll, róla Hunyadfalvy kerek perec kijelenti: Hosszú távon számolunk vele, és ő is azt mondta, hosszú távon számol velünk.

Ha már a számoknál tartunk, a klubvezetők becslése szerint a Fotex költségvetése körülbelül húsz százaléka az európai élklubokénak, a Barcelonáénak vagy a Magdeburgénak, Hunyadfalvy Ákos ezért a csoda kategóriájába sorolja, hogy sikerül lépést tartani velük.

Más kérdés, hogy ez jövőre is magától értetődő célkitűzés, mert a csoda Veszprémben alapkövetelmény.

Ballai Attila

Ajánlat:

A férfikézilabda-NB I felsőházi állása

Korábban: