Vágólapra másolva!
1962 óta negyvenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a brnói Spring Kupa elnevezésű férfiröplabda-verseny. Az idei tornára meghívást kapott az Eb-selejtezőre készülő magyar válogatott is, amely egy hét alatt hat komoly tétmeccset játszik.

A Demeter György szövetségi kapitány által irányított férfi röplabda-válogatott Tatán készül a csehországi Brnóban immáron 41. alkalommal megrendezendő Spring Kupa elnevezésű viadalra, amelyen a három csoportmérkőzést három helyosztó találkozó követ. Azaz a csapat egy hét leforgása alatt hat komoly tétmeccsen vesz részt. A tizenhat csapatos torna részvevői négy négyfős csoportba sorolták, Magyarország a C jelű kvartettbe került. A válogatott vasárnap a törökökkel, hétfőn Ciprussal, kedden pedig Izraellel mérkőzik, majd a szerdai pihenőt követően újabb három rivális következik. Kántorék vasárnap utaznak haza és Tiszaújvárosban folytatják a felkészülést. A cél a jó szereplés a május 17-19-e közötti Eb-selejtezőn, ahol Bulgária, Belgium és Horvátország lesz az ellenfél. Miután a továbbjutás két tornán dől el, a válogatottnak jövő tavasszal Horvátországban is meg kell mérkőznie a vetélytársakkal. Az Eb-döntőben a négy európai csoport győztese, illetve a két legjobb csoportmásodik szerepelhet majd

A Spring Kupa csoportbeosztása:
A csoport: Csehország A, Bosznia, Azerbajdzsán, Spanyolország
B csoport: Szlovénia, Anglia, Svájc, Románia
C csoport: Magyarország, Törökország, Ciprus, Izrael
D csoport: Csehország B, Görögország, Dánia, Észtország

A magyar férfiröplabda-válogatott kerete:
Geiger András, Dávid Zoltán, Gelencsér Balázs (mind Kaposvár), Szabó Gábor, Szekeres Tamás, Gubik János (mind Dunaferr), Koch Róbert (Fridrichshafen, német), Tomanóczy Tibor (Pameliosz, görög), Csíkos Gábor, Pásztor Attila (mindkettő Kazincbarcika), Kántor Sándor (Cuneo, olasz), Mészáros Dömötör (Trento, olasz), Veres Péter (Trieste, olasz), Pampuch Csaba (Nyíregyháza)

Korábban:

Kikapott és kiesett a magyar válogatott az EB-n (2001.09.13)