Vágólapra másolva!
Felborítva a papírformát kiegyenlítette hátrányát a BVSC a Vasassal szemben a Dreher-kupáért zajló vízilabda-bajnokság elődöntőjében, így  a fináléba kerülésről a keddi (Szőnyi út, 19 óra) utolsó meccs dönt.

Elődöntő:
Vasas - BVSC 9-10 (3-2, 2-2, 2-2, 2-4)
Komjádi uszoda, 500 néző
vezette: Kiszely, Marjay
gól: Madaras, Varga Zs. 3-3, Vindisch, Mátyás, Varga T. 1-1, illetve Vincze 3, Ibolya, Varjas 2-2, Császár, Petik, Mészáros 1-1

Eleinte a BVSC vezetett, majd átvette az irányítást az esélyesebb Vasas. Sok volt a hiba és időnként a durvaságig fajult a kemény küzdelem. Több mint 23 perc telt el a rendkívül feszült hangulatú mérkőzésből, amíg valamelyik együttes kétgólos előnyt tudott kicsikarni: amikor a negyedik játékrész elején 8-6-ra vezetett a Vasas, kevesen fogadtak volna a BVSC sikerére.

A vasutasok azonban nem adták fel, előbb a 10 évvel ezelőtti önmagát, akkori csúcsformáját idéző Vincze vezérletével kiegyenlítettek, majd rendkívül izgalmas hajrában a győzelmet is kiharcolták. Jellemző a kiélezett csatára, hogy az utolsó percben három gól esett, ebből kettőt a BVSC szerzett, így nyert - megérdemelten.

A kilenc pontig tartó párharc állása 7-7, folytatás kedden 19 órakor a Szőnyi úton. Itt és ekkor eldől: ki lesz a Honvéd ellenfele a május 12-én kezdődő fináléban.

Korábban: