Vágólapra másolva!
A férfikosárlabda-NB I. pénteki negyeddöntőjében az Albacomp legyőzte a vendég Szolnok együttesét, s kiegyenlített. Az NB I. B rájátszásában a Soproni Ászok harmadszor is legyőzte a PVSK-Panthers együttesét, s ezzel feljutott az A csoportba.

Férfikosárlabda-NB I., negyeddöntő, 4. mérkőzés:
Albacomp-UPC - MOL Szolnok 88-73 (22, 18-18, 23-8, 25-25)
Székesfehérvár, 2000 néző
Vezette: Váradi, Király.
Albacomp: Csirke (4), Boros (7), Williams (24), Báder (11/3), Góbi (13). Csere: Bencze (16), Shannon (7), Trunic (-), Matus (3/3), Mihalics (3). Edző: Sterbenz László
Szolnok: Maljkovic (9/9), Pavlovic (8/6), Vukicevic (6), Orosz (13), Lapov (16). Csere: Trepák (6), Mérész (6/3), Cziczás (4), Szarvas (5/3), Rusznák (-). Edző: Goran Miljkovic

A párharc negyedik meccsére néhány paksi játékos is megérkezett, a kényelmes szemlélők pozíciójából figyelhették, hogy mire megy egymással a két, elődöntőbe törekvő csapat. A továbbjutó az ASÉ-val mérkőzik majd a négy között...

Azt mindenesetre feljegyezhetik a paksiak, hogy a Szolnok nem könnyen hangolódik rá a mérkőzésekre. Akárcsak a korábbi három esetben, ezúttal is tíz pont közeli hátrányba kerültek az első percekben, igaz, a legutóbbi fehérvári meccs 0-14-es kezdése után ezúttal 0-9-nél betaláltak. (Érdekes volt egyébként, hogy mennyit veszekedtek egymással az álmosan kezdő feketemezesek. Igaz, ettől felpörögtek, ami jót tett teljesítményüknek.)

Sőt, innentől ott lihegtek az Albacomp nyakán, amely ugyan támadásban jól használta ki Williams adottságait vagy a centerek erejét - védekezésben viszont nem mindig ért oda a vendégek távoli kísérleteire. Márpedig Pavlovicot vagy Maljkovicot nem kifizetődő dobni hagyni... Így aztán szoros küzdelem zajlott, legalábbis, ami az eredményt illeti, mert szerencsére pár viharosabb meccs után ezúttal indulatoknak nyoma sem volt, sem a pályán, sem a nézőtéren (ahová egyébként ezúttal - talán a hosszú hétvége miatt - szinte nem is érkeztek szolnoki szurkolók).

Az "idill" sajnos most sem tartott ki a meccs végéig. Mint derült égből a villámcsapás jött Pavlovic balhéja: a remek kezű, de forrófejű bedobó az egyik, őt keményen sértegető fehérvári nézőhöz rohant ki a pályáról, s a közönség sorai közt, ököllel vett elégtételt. Mindez emlékeztetett a szintén indulatos Williams legutóbbi, szolnoki botrányára, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy míg akkor az amerikait lefogták a csapattársai, Pavlovictól most messze voltak az övéi. Pechére, mert így az eset közelében tartózkodó Váradi játékvezető kiállította, ami automatikus eltiltással is jár. A botrány másik résztvevőjét, a magáról megfeledkező nézőt kivezettették, majd folytatódhatott a meccs, megcsappant szolnoki esélyekkel.

Ekkor ugyanis már Vukicevic is ült, ő sérülés miatt bicegett le korábban. A harmadik negyed ennek megfelelően vízválasztó volt: a lendületbe jött Albacomp tizenöt pontos előnyt brusztolt ki, az Olaj edzője, Goran Miljkovic pedig fokozatosan pályára küldte a cseréket, belátva, hogy célszerű a vasárnapi, ötödik meccsre tartalékolni rendelkezésére álló sztárjai erejét. A végén az Albacompban is mindenki szóhoz jutott, a különbség számottevően nem nőtt, a továbbjutás Szolnokon dől el. Ott, ahol az első meccs tömegbunyóval ért véget, melyben egy rendezőnek orra tört (Williams volt a "közellenség" az eset kapcsán, de másokat is beidézett az ügyben semmilyen elmarasztaló döntést nem hozó fegyelmi bizottság); a harmadik találkozón pedig szektort kellett üríteni, miután megint csak összezördült az amerikai bedobó és az őt szidalmazó közönség. A nagy tét mellett Williams és a szolnoki publikum is "jelen lesz" vasárnap - feszült csatára van kilátás...

Sterbenz László: "Ebben a szezonban eddig 5-5-re állunk a Szolnokkal. Most jönnek a tizenegyes rúgások, az idegek harca, ahol már nem számít a hazai pálya előnye. Remélem..."

Goran Miljkovic: "Mindenki láthatta, mi történt a pályán. Játékosaimnak gratulálok, mindent megtettek. Vasárnap kell tovább lépnünk."

NB I. B, rájátszás az A csoportért, harmadik mérkőzés:
Soproni Ászok - PVSK-Panthers 82-65 (22-14, 22-20, 16-20, 22-11)
Sopron, 500 néző
vezette: Nagy L., Pestality
Ászok: BOGDÁN 10, Stojkovic 17/6, WALKE 16/3, Sajni 8, SAVIC 20. Csere: Jávorszki, POLSTER 11, Kováts, Körtélyesi. Edző: Kmézics Zorán.
PVSK: MÓRICZ 14/9, KOLARIC 11, Kranjcevic 6/6, HOFFMANN 14/3, Lo-el Hadji 8. Csere: Radnóti 8/6, Petőfi 2, Matus 2, Boldizsár. Edző: Zalay Zoltán

Ha nyer, a következő évadban A csoportos az Ászok - ez a tudat, illetve a tét a meccs elején nagyon nyomta a soproniakat, akik kapkodva kosaraztak. A pécsiek sérülés miatt nélkülözték egyik magas emberüket, Bérest.

Az első negyed hajrájában Savic eredményes palánk alatti játékával tudott előnyt szerezni a páylaválasztó. Bő két negyeden át üldözőverseny folyt ettől kezdve a pályán. A lelkes és a játékot gyorsítani igyekvő pécsiek többször is felzárkóztak, ám amikor igazán szorossá tehették volna a meccset, rendre hibáztak, így Polster kosaraival továbbra is az Ászok vezetett. Óriási volt a küzdelem, a soproniak távolról erőlködtek Stojkovics és Jávorszki révén. Kevés sikerrel, így a befejező tíz perc elején Kolaric révén 3 pontra jött fel valóban minden labdáért párducként harcoló PVSK Panthers.

A mezőny legjobbjának, Savicnak a kosarai, valamint Walke triplája megnyugtatta a soproniakat, akik Bogdán vezérletével örömjátékot mutattak be a meccs végén, és a párharcot 3-0-ra nyerve feljutottak az A csoportba.

Kmézics Zorán: "Köszönöm a játékosoknak az egész éves becsületes, kemény munkát, a vezetőségnek, hogy nyugodtan dolgozhattunk, a szurkolóknak pedig, hogy a mai meccsen bíztatták csapatunkat. Remélem, jövőre, az A csoportban is sikerül sok örömöt szereznünk közönségünknek."

Zalay Zoltán: "Jobb volt az Ászok, gratulálok a feljutáshoz. Fiatal csapatom jövőre újra megpróbálja."

Somos Zoltán, Botár László

Ajánlat: