Társoldalunk:

Kemény Dénes csak a BL-döntő után hirdet keretet

"Véleményem természetesen van, de még néhány napig nem kívánom megosztani azt a nyilvánossággal, mert a BL-döntő után hirdetek keretet, ami tükrözi majd állásfoglalásomat is. Akkor minden kérdésre válaszolni fogok" - mondta Kemény Dénes, az olimpiai bajnok vízilabda válogatott szövetségi kapitánya a Dreher-kupáért zajló bajnokság döntőjének utolsó meccsén, a vasárnapi Honvéd-Vasas "víziütközet" végén történtekkel kapcsolatban.

Kiss Gergely arccsontörése miatt lemaradhat a BL-döntőről

Még hozzátette, hogy bízik az elnökség gyors és megfelelő döntésében, amelyet természetesen figyelembe vesz akkor is, amikor összeállítja kiszemeltjei listáját.

Somossy József, a Vasas vezetőedzője úgy érzi: a Domino győzelmével véget ért bajnoki döntő véres csatába torkollott, egyenes következménye volt az alapszakaszban történteknek, a bíróküldésnek, s kérdéseire a szakmától, a szövetségtől, a játékvezetői bizottságtól várja a választ.

- Többen állítják, a sportág történetében páratlan az a pankráció, ami a bajnoki döntő ötödik mérkőzésén, a Kőér utcában, a lefújás előtt másfél perccel történt.
- 35 éve vagyok a pólóban, s higgye el, láttam már ilyet. Például az 1994-es római vb magyar-olasz meccsén kitört tömegverekedést. Ott is beugrált a padról mindenki. A vízilabda nem kisasszonyok játéka, de ez következmény volt - fogalmazott Somossy József.

- Minek a következménye?
- Nyilvánvalóan a szombati mérkőzés következménye, előbb arról kell nyilatkozniuk az illetékeseknek. Mi megvárjuk a szövetség döntését, s ha az ítélet szerint a Vasas lesz a fekete bárány, akkor a kommunikációs csatornáinkon feltárunk minden olyan mögöttes tényt, amely fekete felhőt is vetíthet a sportágra. Nem fogjuk hagyni, hogy a Vasason verjék el a port. Most a közvélemény a vasárnap közvetített mérkőzés alapján ítélkezik, de a vasárnapi mérkőzés nem is lett volna, ha szombaton Horváth Csaba nem ítél ellenünk a huszonkét kiállításból egymaga tizenhatot, a második negyedtől nem "annulálja" kollégája ténykedését, s vezeti egymaga a meccset. Az alapszakasz végeredményét eldöntő Honvéd-Vasas mérkőzésen Horváth Csaba véletlenül végleg cserével kiállította Hesz Mátét, véletlenül végleg cserével kiállította Varga Tamást és véletlenül piros lappal zárt ki engem, mi mégsem zártuk ki őt a playoffból, nem volt vele szemben előítéletünk. Benne volt a konszenzussal kialakított nyolcas bírói csoportban - erre a döntő első négy meccséből háromra Horváth Csaba volt jelölve. Miért? Erről miért nem nyilatkozik a játékvezetői bizottság? Meg arról, hogy csak a rájátszás utolsó három hetében 136 kiállítást kapott a Vasas, amely a bajnokság egyik legjobban védekező csapata, amely a legkevesebb gólt kapta, miért vált egyszerre brutálissá? Miért hozhatta vissza a döntőre a kettős kiállítás ítéletét Horváth Csaba, hogy kipontozhassa a középcsatárt, ne csak a védőt, aki üti? Miért vesztett nyolc döntőt egyedülálló módon a Vasas a rájátszásos bajnokságok történetében? Ezekre a kérdésekre a szakmának válaszolnia kell. Ezeket a kérdéseinket szeretnénk feltenni, s majd válaszolunk a vasárnapi meccs utolsó 33 másodpercében történtekre.

Németh Andrea

Ajánlat:

Kemény évek

Korábban:

Botrányos döntő után újra a Honvédé a pólóarany

Fórum: