Vágólapra másolva!
Több mint ötórás meghallgatás és tanácskozás után súlyos ítéleteket hozott a vízilabda-szövetség elsőfokú fegyelmi bizottsága a múlt vasárnapi Honvéd-Vasas bajnoki döntőn történtekkel kapcsolatban.

A Vasas játékosai közül a brutális verekedésben résztvevők az alábbi eltiltásokban részesültek: Hesz Máté és Varga II Zsolt 2003. június 30-ig, Varga Tamás és Mátyás Zoltán 2003. december 31-ig nem játszhat. Méhes Jenő, az angyalföldi klub szakosztály-igazgatója 2002. december 31-ig, a csapat edzője, Somossy József 2003. június 30-ig nem végezhet semminemű sporttevékenységet.

A Honvéd egyetlen, fegyelmi elé állított pólósa, Szívós Márton négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Bérczes Róbert, a fegyelmi testület elnöke az ítélet meghozatala után elmondta, hogy a Vasas részéről eltiltottak mindegyike jelezte: él a fellebbezés lehetőségével. Vagyis: az eset folytatása következik, másodfokon.

Szívós Márton már előzetesen közölte az ellene eljárókkal, hogy bármilyen büntetésben részesül, abba belenyugszik. "A magam részéről úgy fogalmaztam meg, hogy mi történt azon az ominózus mérkőzésen, ami új sportági kategorizálást igényelt: víziboksz született" - egészítette ki tájékoztatását Bérczes Róbert. "Ennek megfelelően hoztuk meg döntésünket a magyar vízilabdában kuriózumszámba menő mértékben."

Ajánlat:

Kásás Zoltán érdeme a görög BL-győzelem