Vágólapra másolva!
Gyenge csoportba, de nehéz ágra került a címvédő magyar nőikézilabda-válogatott a decemberben sorra kerülő, dániai kontinensviadalon. Mocsai Lajos tanítványai Csehországgal, Fehéroroszországgal és Szlovéniával került azonos csoportba.

Csehországgal, Fehéroroszországgal és Szlovéniával került azonos csoportba a december 6. és 15. között sorra kerülő dániai női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott. A verhetőnek tűnő ellenfelek után viszont nehéz ágra kerül a csapat, a norvég, orosz, spanyol és német együttes alkotta csoport továbbjutóival találkozik. Minden kvartettből a legjobb 3 együttes kerül a középdöntőbe, ahol két hatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Az A és B jelű négyes alkotja az E, a C és a D pedig az F csoportot. A csapatok magukkal hozzák az egymás elleni eredményeiket. A középdöntőből az első és második helyezettek jutnak az elődöntőbe, míg a többiek az 5., 7., 9. és 11. helyért lépnek pályára

„Csehország, Fehéroroszország és Szlovénia ellen tovább kell jutni, lehetőleg pontveszteség nélkül. Ez még az egyszerűbb feladat, mert ezután jön a neheze. Szerintem a norvég, spanyol, orosz, német csoportból az utóbbi együttes kiesik, viszont a másik három gárda hihetetlenül erős. Közülük kellene legalább kettőt megelőzni, hogy bejussunk az elődöntőbe. Célkitűzés, hogy az első öt között végezzünk, de az lenne a legjobb, ha nem kellene selejtezőt játszanunk a 2003-as horvátországi vb-re, ehhez viszont dobogós helyezés szükséges" - mondta a sorsolás ismeretében Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A csoportbeosztás:
A csoport: Svédország, Jugoszlávia, Ausztria, Románia
B csoport: Hollandia, Franciaország, Dánia, Ukrajna
C csoport: Spanyolország, Norvégia, Németország, Oroszország
D csoport: Magyarország, Csehország, Fehéroroszország, Szlovénia

Június 14-15-én Salzburg ad otthont az Európai Kézilabda Szövetség soros, immáron hatodik alkalommal megrendezésre kerülő kongresszusának. A kongresszuson több más nemzetközi szövetség is képviselteti magát, többek között az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) képviselője, aki a labdarúgás licenszrendszeréről tart előadást, illetve a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) reprezentánsa.

Az EHF kongresszust, amelyet Staffan Holmqvist elnök nyit meg fő feladata, hogy hivatalosan is elfogadja a 2003/2004-es eseményekre pályázók beadványait. Magyar szempontból ez azért érdekes, mert hazánk az egyedüli pályázó a 2004-es női Európa-bajnokságra. A kongresszus során ejtik meg a 2003-as női világbajnokság selejtezőinek sorsolását, a horvátországi eseményre történő kvalifikációkra idén november 20. és december 12-e között kerül sor.