Vágólapra másolva!
Harmadik mérkőzését is megnyerte a Világligában a magyar vízilabda válogatott: a két moszkvai siker után ezúttal Dubrovnikban aratott négygólos győzelmet a házigazda horvátok ellen.

Világliga, B-csoport, 3. forduló:
Horvátország - Magyarország 8-12 (3-4, 1-1, 1-2, 3-5)
Dubrovnik, 500 néző, v: Bras (holland), Block (német)
Magyarország: Szécsi - Biros 1, Kásás 3, Steinmetz B., Molnár 2, Benedek 1, Kiss G. 2. Csere: Székely 1, Steinmetz Á., Vári 1, Fodor 1, Kiss Cs.
A horvát góldobók: Premus, Stritov, Zubcic 2-2, Milahovic, Hinic
1-1

Az első negyedben felváltva estek a gólok, ekkor még egyik kapus sem volt igazán bemelegedve, a folytatásban viszont Szécsi megint bravúrokat produkált.

A harmadik játékrész elején, amikor 5-5-re állt a találkozó, a vendéglátóknak volt esélyük létszámfölényes helyzetben előnyt szerezni, de elpuskázták a lehetőséget. A magyar csapat ezt alaposan kihasználta és még ebben a játékrészben 7-5-re, a folytatásban pedig 9-5-re elhúzott. Ezzel gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzés sorsát.

A csoportban egyedül százszázalékos magyar válogatott kilenc ponttal áll az élen, az egyformán 5-5 pontos amerikai, orosz és horvát együttes előtt. A második magyar-horvát találkozót vasárnap este játsszák szintén Dubrovnikban, míg az újabb Egyesült Államok-Oroszország összecsapásra magyar idő szerint vasárnap hajnalban kerül sor.

További eredmények:
A csoport:
Brazília-Spanyolország 9-10 (5-2, 1-5, 2-2, 1-1)
Görögország-Olaszország 7-10 (1-4, 4-2, 0-1, 2-3)