Vágólapra másolva!

Megkezdték a felkészülést a győri kézisek

Megkezdte a felkészülést Győr mindkét kézilabdacsapata. A férfiak egyelőre még a veszprémi kölcsönjátékosok nélkül, a hölgyek teljes kerettel vágtak neki az új évadnak.

Szeptember közepén rajtol a csak a magyar kézilabda-bajnokság, így elég ideje lesz a csapatoknak felkészülniük az új szezonra. Győrött már hét elején megkezdődött a munka. A férfiaknál még nem teljes a keret, de Tóth László edző vezetésével tizenegyen már elkezdték az edzéseket. "A veszprémiek tovább edzettek, mint mi, így a pihenőjük is hosszabb. Ennek megfelelően július utolsó napjaiban csatlakoznak csak hozzánk a játékosok. Hét kézilabdázóra van ígéret, de várhatóan csak négyen, öten kerülhetnek hozzánk" - nyilatkozta Jakab Lajos szakosztályvezető a Kisalföldnek.

A hölgyeknél - amint arról korábban beszámoltunk - már összeállt a keret, a csapat kész a bajnokságra és a Kupagyőztesek Európa Kupájára is. "A tavalyi együttesből négyen távoztak, helyükre hárman érkeztek. Szvetlana Moszkovaja és Kulcsár Gyöngyi lejáró szerződését nem hosszabbította meg az egyesület, míg Kári Horváth Renáta és Jenőfi Katalin kölcsönbe került az újonc PEAC-hoz. Új igazolás a jugoszláv Ana Djokic, valamint az ifiből felkerült az első csapathoz Mörtel Renáta és Farkas Vera. Jelenleg tizenheten vagyunk, igaz, a juniorválogatott Európa-bajnokságon vesz részt, így a kerettagjaink (Petróczi, Herr, Mörtel) egy rövid időszakot leszámítva szeptember elejéig távol lesznek" - mondta Vura József vezetőedző.

A csapat a felkészülés során erős ellenfelekkel mérkőzik, így egy négy hétig tartó nemzetközi torna keretében játszik az osztrák Hypo, a horvát Podravka Koprivnica, a szlovák Vágsellye (Duslo Sala) és a Cornexi-Alcoa együttesével is. A döntőkre és helyosztókra augusztus 23. és 25. között Horvátországban kerül sor.

Sorsoltak a nemzetközi kupákban

A kézilabda népszerűsége Magyarországon?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=24100

Bécsben megtartották az európai kupasorozatok első fordulóinak sorsolását, amelyben magyar együttes ugyan még nem volt érdekelt, ám a selejtezők továbbjutói még találkozhatnak csapatainkkal a sorozat későbbi szakaszaiban.

Bajnokok Ligája, férfiak:
Panelliniosz (görög) - ASKI Ankara (török)
SZKA Minszk (fehérorosz) - HC Granitas Kaunas (litván)
Bregenz (osztrák) - Sztrovolosz Nicosia (ciprusi)
Generali Trieste (olasz) - RK Izvidac Ljubuski (bosnyák)
HC Eynatten (belga) - Vardar Szkopje (macedón)
Povazská Bystrica (szlovák) - Shevardeni Tbiliszi (grúz)
Handball Esch (luxemburgi) - Wealer Geleen (holland)
Lokomotiv Várna (bolgár) - Fibrexnylon Savinesti (román)

EHF-kupa:
Dunkerque (francia) - Polva Käsipalliklubi Serviti (észt)
Erdgas Linz (osztrák) - Alpi Prato (olasz)
Bosna Visoko (bosnyák) - HC Berchem (luxemburgi)
Intercollege AC Nicosia (ciprusi) - IFK Ystad (svéd)
HC Herstal Ans (belga) - Polis Ankara (török)
Baracuda Handbal (moldáv) - Dinamo Bucuresti (román)
HC Tallas (észt) - Fiqas Aalsmeer (holland)
Portovik Juzsnyij (ukrán) - HC Tbiliszi (grúz)
Army SK Riga (lett) - Academik Minszk (fehérorosz)

Bajnokok Ligája, nők:
Egle Vilnius (litván) - Montex Lublin (lengyel)
Madeira Andebol (portugál) - Metz (francia)
Oltchim Vilcea (román) - Zrinski Mosztar (bosnyák)
TMO SC Ankara (török) - Anagenniszi Artasz (görög)
Ferrobus Mislata (spanyol) - Slavia Praha (cseh)
Duslo Sala (szlovák) - Podravka Vegeta (horvát)
BGPA Minszk (fehérorosz) - HC Leipzig (német)
Omni Sportverenigung Hellas (holland) - Motor Zaporizsje (ukrán)

EHF-kupa
Eastcon AG Vilnius (litván) - Handball Femina Vise (belga)
Handball Salerno (olasz) - HBC Bascharage (luxemburgi)
Latsia Nicosia (ciprusi) - Üsküdar B. S. K.-Istanbul (töök)

A második forduló sorsolását augusztus 6-án Bécsben tartják.

Pincési László