Vágólapra másolva!
Szerdán a német Ulm együttese ellen mutatkozik be a Falco férfikosárlabda-csapata. A szombathelyi gárdában két új játékos, Ramiz Suljanovic és Greg Harrington is pályára lép, a légiósok próbajátékon vannak a vasi megyeszékhelyen.

Zsoldos András, a Falco KC vezetőedzője a felkészülés kezdetén már gyakorolhatott néhány "új" játékossal, hiszen a juniorok közül három kosarast, Kiss Zoltánt, Szegedi Gergőt és Herczeg Györgyöt a felnőtt kerethez vette.

Légiósok egyelőre még nincsenek, de a klubvezetés azon dolgozik, hogy hamarosan ezt a hiányt is pótolják. Jelenleg két külföldi játékos is Szombathelyen edz. Az amerikai Greg Harrington huszonhárom éves, 188 cm magas védő, aki most végzett a Tulsa egyetemen. Az utóbbi két évben tizenegyes pont- és 2,7-es lepattanó-átlaggal büszkélkedhetett, s 5.2 gólpasszos átlagot mondhatott magáénak.

Magyar kosárlabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28842

A bosnyák Ramiz Suljanovic szintén huszonhárom éves, 206 centi magas. A bosnyák válogatott centere korábban a Zmaj od Bosne együttesében szerepelt, négy éve pedig a Sloboda Dita Tuzla játékosa. Hazájában nyert már bajnoki címet és kupát is. 1998 óta tagja a nemzeti csapatnak, részt vett a 2001-es Európa-bajnokságon is. A center délszláv államok bajnokságában tavaly átlagban 13,6 pontot dobott.

A két játékos szerdán a német Ulm ellen mutatkozhat be a hazai közönségnek, majd a csapat a hét végén Ausztriába utazik, ahol az osztrák Oberwart, illetve a német Bayreut és a Traischkirchen lesz az ellenfele.