Társoldalunk:

Parker a Soproni Ászokban

Miután az amerikai DeMarcus Minor próbajátéka sikertelen volt, egy már Magyarországon több klubnál is bizonyított kosarast szerződtetett a Soproni Ászok az A csoportba felkerült férfi együttese. Az illető a Szolnokon, Székesfehérvárott és Zalaegerszegen is szerepelt, Darryl Parker.

A 197 centi magas 29 éves színes bőrű kosárlabdázónak a sörgyáriak szakvezetője Kmézics Zoran korábban már volt edzője, mégpedig Szolnokon. Ő a következőket mondta a soproni gárda új szerzeményéről: "Parker egy nagyon sokoldalú kosaras. Aránylag magas, távolról is jól dob, de a palánk alatt sem esik kétségbe. Igazi profi szemléletű játékos, akinek a játéka nagyon látványos, úgyhogy szeretni fogja a szakértő soproni közönség. Nagyon nagy erősítést jelenthet csapatunknak."

A kosaras az 1998-1999-es bajnokságban érkezett Magyarországra, az első évben 24,9-es, a következő szezonban 19,3-as pontátlagot produkált a Szolnok együttesében. 2000 nyarán az Albacomp szerződtette, tizenkét találkozón 17,8 volt az átlaga. Tavaly a Zalaegerszeget erősítette, meccsenként átlagban közel 27 pontot ért el.

Botár László

KAPCSOLÓDÓ CIKK