Vágólapra másolva!
Fedett otthon nélkül maradtak a budapesti jégkorongozók a leégett Budapest Sportcsarnok állandó edzőpályájának elbontása óta. Az előző kormányzat jelentős fejlesztéseket, fedett csarnokokat ígért, de mostanra kiderült, pénz egyik beruházásra sincs.

A Budapest Sportcsarnok újjáépítésének nagy vesztesei a fővárosi jégkorongozók lettek. A létesítményben volt az egyetlen, télen-nyáron használható fedett pálya, s noha az edzőterem nem sérült meg az 1999-es tűzben, az új épület felhúzásához mégis el kellett bontani a szabványosnál kisebb pályát. Ígéretekben akkor nem volt hiány, elviekben már a következő nyáron fedett csarnokban hokizhattak volna a Népstadion szomszédságában, s napirenden volt a Kisstadion és a Megyeri úti pálya befedése is.

Lassan kezdődik a hokiidény, s mint Kovács Zoltántól, a szövetség főtitkárától megtudtuk, a korábbi nagyszabású tervek ellenére egyelőre nem bővültek a lehetőségek. A végül az országgyűlési választások előtt - tehát az előzetesen jelzett időpont után majdnem két évvel - átadott gyakorlócsarnokba eredetileg csak a műkorcsolyázókat engedték volna be, mondván, a hokisok otthona majd a Megyeri úti fedett pálya lesz. Újpesten nemcsak csarnok, de jég sincs már, s a főtitkár nagy eredményként könyveli el, hogy egy múlt héten született megállapodás értelmében a hokisok tíz órával többet, immár harminchármat tölthetnek az új csarnokban hetente.

"A szövetség vállalta, hogy megvásárolja a játékhoz nélkülözhetetlen plexipalánkot" - mondta Kovács Zoltán ", s így minden pesti hokis, a felnőttől a kölyökig, hetente kétszer ötven percet jégen tölthet."

Ez sem izomlázzal fenyegető mennyiség, s akkor még nem tettük hozzá: csak fél pálya jár egy-egy csapatnak. Ráadásul egyelőre kizárólag gyakorolni lehet, mert cserepad és zsűriasztal értelemszerűen nem készült, s az öltözőket sem hokicsapatokra méretezték.

Ha megérkezik a hűvösebb idő, némileg enyhül a helyzet, a Népstadion vezetői november elsejére ígérik a Kisstadion megnyitását, a sportminisztérium támogatásával pedig mobil pálya épül a Millenárison. Mint Köpf Károlytól, a GYISM helyettes államtitkárától megtudtuk, 50-55 millió forintba kerül az ideiglenes létesítmény felállítása. Most folynak a tárgyalások egy osztrák céggel, amely a jégfelület alá terített, 35 millió forintba kerülő mobil csőrendszert szállítaná.

A fagyasztást a Kisstadion gépei oldják meg, a palánkok a régi BS-ből származnak - az alagsori raktárban vészelték át a tüzet -, s a tavaly a városligeti műjégen felállított sátor kerül majd a pálya fölé.

Köpf Károly azzal egyetért, hogy szükség van fedett jégpályákra, lehetőleg minden megyeszékhelyen, de ez nemcsak szándék, hanem pénz kérdése is. A hírek szerint egy, a sportlétesítmények vezetőinek tartott értekezleten elhangzott, hogy - bár ezt is megígérte a tárca előző vezetése - a vidéki jégpályák befedése egyelőre elmarad, a budapesti viszonyokat szeretnék rendezni. Csakhogy - s ezt Köpf Károly is megerősítette - a Megyeri út az idén semmiképpen sem nyit ki.

Az előző sportminiszter, Deutsch Tamás még azt ígérte, most ősszel már tető alatt hokizhatnak Újpesten, de kiderült, erre sincs pénz. "Az új BS költségvetésében hatszázmillió forintot különítettek el jégpályaépítésre" - mondta a helyettes államtitkár ", de ebből most kétszázat a Kisstadion melletti létesítmény befejezésére kell kifizetnünk, s ebből álljuk a mobil pálya költségeit is. A megmaradó összeg nem elég a Megyeri úti rekonstrukcióra, az idén várhatóan csupán a bontást tudjuk elkezdeni, s csak a jövő évi költségvetés ismeretében dönthetjük el, mikorra fejeződik be az építkezés."

Káposztásmegyeren hétfőn tették le egy, javarészt magánerőből épülő, kétpályásra tervezett csarnok alapkövét. A már így is féléves csúszásban lévő beruházás finanszírozását viszont csak akkor vállalják a hitelező bankok, ha több százmillió forinttal az állam is beszáll a vállalkozásba. Köpf Károly érdeklődésünkre azt mondta, a minisztérium nem tud pénzt adni, szerinte a tulajdonosoknak új megoldást kell keresniük.

Erdei Tamás