Vágólapra másolva!
Soha nem szerepelt még magyar klubcsapat a nemzetközi jégkorongkupák harmadik fordulójában, így eleve kuriózumszámba megy a Dunaferr idei szereplése. Az eddigi szereplésre a koronát egy esetleges bravúrral a hét végén, Pozsonyban tehetik fel.
Forrás: MTI
Lesz-e ok az örömre a hét végén? Fotó: MTI


A szlovák együttes, annak ellenére, hogy a válogatott tavasszal világbajnoki címet szerzett, egy vb-aranyérmest sem foglalkoztat, ám a bajnokságban jól szerepelnek, s a torna egyik nagy esélyesének számítanak. Az ukrán Szokol Kijev együttese lehet a házigazda nagy vetélytársa, a csapatban egy olyan játékos is található, aki májusban pályára lépett a svédországi vébén: Vaszil Bobrovnyikov.

Az európai hokielitben folytatja a Dunaferr/sport/csapat/20021021azeuropai.htmlKontinentális Kupahttp://icehockey.iihf.net/0203/tournaments/ccup.asp

A Dunaferr vezetése úgy véli, az osztrák VSV Villach ellen lehet keresnivalója a csapatnak. A tízcsapatos osztrák bajnokságban jelenleg a kilencedik helyen szerénykedik a karinthiai együttes, tizenhárom mérkőzésből hármat megnyert, tízet elvesztett, s csupán a Gunz EHC Lustenaut előzi meg. A bajnokság statisztikái alapján a Villach játékosai töltötték a legtöbb időt a büntetőpadon, Michael Stewart és Günther Lanzinger 59, illetve 57 percet bűnhődött eddig. A csapatból a legutóbbi vébén Kent Salfi, Roland Kaspitz és Gert Prohaska szerepelt.

Az L csoport programja
péntek:
Villach (osztrák) - Szokol Kijev (ukrán) 14.30
Slovan Bratislava (szlovák) - Dunaferr 18.00
szombat:
Dunaferr - Villach 14.30
Bratislava - Kijev 18.00

vasárnap:
Kijev - Dunaferr 14.30
Villach - Bratislava 18.00

A kvartettből csak az első helyezett kerül a legjobb 12 közé.

A keretek
Dunaferr
kapusok: Jaroslav Ferjo (szlovák), Halmosi Tamás
védők: Vargyas László (romániai), Lencsés Tamás, Horváth András, Szélig Viktor, Tokaji Viktor, Erdősi Péter, Vas Márton, Szilassy Zoltán, Gebei Péter,
csatárok: Jaroslav Balaz (szlovák), Borsos Attila, Ladányi Balázs, Borbás Gergely, Bali Zsolt, Orsó László, Holló István, Sándor Szilárd, Papp Viktor, Kaszala János, Peterdi Imre, Dobos Tamás

Slovan Bratislava
kapusok: Pavol Rybar, Juzef Ondrejka, Stanislav Petrik
védők: Daniel Seman, Miroslav Javin, Pavol Mihalik, Michal Safarik, Rudolf Jendek, Marek Kolba, Petr Pavlas, Radovan Sloboda, Vladimir Vlk
csatárok: Martin Kulha, Michal Hudec, Jan Lipiansky, Slavomir Pavlicko, Dusan Benda, Richard Kapus, Jozef Mrena, Juraj Halas, Peter Junas, Lubomir Hurtaj, Michal Macho, Igor Rataj

VSV Villach
kapusok: Markus Kerschbaumer, Gert Prohaska
védők: Patrick Albl, Herbert Hohenberger, Michael Mana, Martin Oraze, Robert Steinwender, Michael Stewart, Rene Wild
csatárok: Peter Floriantschitz, Ryan Foster, Stefan Herzog, Rod Hinks, Roland Kaspitz, Roland Kowalczyk, Wolfgang Kromp, Günther Lanzinger, Martin Leitner, Niki Petrik, Marco Pewal, Winfried Rac, Kent Salfi, Stefan Wiedmaier

Szokol Kijev
kapusok: Andril Karascsuk, Vadim Szelivercov, Jevgenyij Galjuk
védők: Jurij Gunko, Vlagyimir Kirik, Alekszander Szavickij, Oleg Polkovnyikov, Oleg Blagoj, Szergej Popovics, Roman Scserbatjuk, Vlagyimir Csernyenko, Alekszander Pobiedonoszcev, Pavlo Gomenjuk, Vaszil Polonyickij, Vasszilij Fagyejev
csatárok: Dmitrij Markovszkij, Vaszil Bobrovnyikov, Alekszander Vaszilevszkij, Eduard Valiullin, Kosztanytin Kasziancsuk, Szergej Rublivszkij, Oleg Safarenko, Vitalij Donika, Bogdan Szavenko, Andrej Nyikolajev, Alekszander Kmil, Jevgenyij Alipov, Vlagyimir Jelovikov, Oleg Krikunyenko, Jevgenyij Mlincsenko

A további csoportbeosztás
J csoport: Valerengen (norvég), Belfast Giants (brit), HC Rouen (francia), EC linz (osztrák)
K csoport: HC Asiago (olasz), Keramin-Minszk (fehérorosz), Jukurit mikkeli (finn), Olimpija Ljubljana (szlovén)