Vágólapra másolva!
A belgrádi Tempo című képes sportmagazin kezdeményezésére 1975-ben Ljubljanában rendezték az első vízilabda Szuper Kupa-döntőt, vasárnap - hatévi szünet után - a 21. következik: a Komjádi-uszodában a KEK-győztes Vasas a BL-címvédő Olimpiakosz Pireuszt fogadja.

A két európai elitcsapat ellenkező előjellel várja a presztízsmeccset: a Vasas közel hét és fél hónap után ismét legerősebb összeállításában játszhat, miután a Honvéd elleni május 19-iki bajnoki döntőn történtek miatt eltiltott játékosai újra vízbe szállnak, a vendégek ezzel szemben nélkülözni kénytelenek néhány kitünőségüket a májusi BL-döntő hősei közül.

Somossy József, a vendéglátók mestere abszolut kétesélyesnek tartja a 18 órakor kezdődő ütközetet, Kásás Zoltán, a görögök trénere pedig abban bízik, hogy az ősszel hullámzó teljesítmény produkáló együttese "felszívja" magát a különleges összecsapásra.

A pireuszi gárda csak 3. a bajnokságban, vesztett mindkét hazai riválisával, a Vuliagmenivel és az Ethnikosszal szemben is. A hazaiak tehát joggal reménykednek: eddig négyszer játszottak a Szuperkupáért, de még egyszer sem nyertek, s most úgy érzik, hogy itt az alkalom.

A találkozót a horvát Vukovic és az olasz Caputi vezeti, a belépők 2000 forintba kerülnek, az m2 élőben közvetít a Komjádi-uszodából.

Plusz pikantériája az Olimpiakosz vendégszereplésének: május 25-én a Margitszigetről úgy vitték el a görögök a Bajnokok Ligája trófeáját, hogy a döntőben 9-7-re verték azt a Honvédot, amellyel a január 18-án folytatódó újabb BL-csatában ismét összekerültek, s február 15-én Athénban, március 16-án a Kőér utcában megint egymás ellen játszanak.