Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnokság után három héttel megkezdődnek, illetve folytatódnak a női kézilabda kupaküzdelmek. Az EHF-kupában és a Kupagyőztesek Európa Kupájában már a harmadik fordulóban érdekelt a Cornexi, a Debrecen, a Dunaferr, valamint a Győr, míg a Bajnokok Ligája első fordulójában a Herz-FTC Oslóban mutatkozik be.

A Nordstrand kerete

kapusok: Jeanette Engebretsen, Vibeke Nordli, Jeanette Nilsen

mezőnyjátékosok: Else-Marthe Sörlie, Unni Nyhamar Hinkel, Cecilie Thorsteinsen, Mari Hegna, Beate Aarstad, Monica Sandve, Tessa Sörensen, Haage Fagerhus, Randi H. Gustad, Ida Jansen, Anne-Marthe Sneve, Erika Polozova, Kine Kristiansen, Anette Hovind Johansen.



A Herz-FTC a kontinensviadal után végre teljes létszámmal tudott készülni, jelenleg egyedül a vállműtétjét követően még harcképtelen Brigovácz Nikolett nem léphet pályára. A csapat péntek délután Koppenhága érintésével repült el a norvég fővárosba, ahol este hét órakor már edzés várta Sitiéket.

A Kupagyőztesek Európa Kupájában a Győri Graboplast ETO bosnyák ellenféllel játszik, s mivel a ZRK Zeljeznicar-Sarabon nem egyezett bele, hogy mindkét találkozót Magyarországon rendezzék, érezhető, titokban meglepetésre készül. A két ország kézilabdája közötti minőségbeli különbség feltétlenül a hazaiak mellett szól, még akkor is, ha az ismeretlen ellenfél edzője az egykori kiváló játékos, Szvetlana Kitics. A győrieknél Mehlmann Ibolya talpközépcsont-repedés miatt nem játszhat, hiányzik majd a Dunaferrhez szerződött Kindl Gabriella is, míg az autóbalesetet szenvedett Jókai Nóra szerencsére pályára léphet. Kindl helyett új csapatkapitánya lesz az együttesnek: a játékosok egyhangúlag az immáron magyar állampolgárságú Sirinát választották a bizalmi posztra.

Női kézilabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=5544

Az EHF-kupában a Dunaferr a svájci Spono Nottwil otthonában szombaton és vasárnap letudja mindkét mérkőzést. Az esélyekre jellemző, hogy a svájciak balkezes játékosa, Andrea Kaufmann úgy nyilatkozott. "Célunk, hogy minél hosszabb ideig versenyben maradjunk ellenfelünkkel szemben." Már az is meglepetés lenne, ha Kiss Szilárd együttese esetleg pontot vesztene a két találkozón.

A Cornexi Bécsújhelyre utazik, s még az osztrák sajtó is elismeri, a párharc egyértelmű esélyese a magyar csapat "A helyzet tiszta: a Németh Helga vezette Cornexi esélyesebb a továbbjutásra. De ha tavaly sikerült a csapatnak a negyeddöntőbe kerülés, akkor most miért ne sikerülne?" - fejtegeti az Austrian Sports Net, s Heinz Schindler klubelnök is úgy véli, ha a kulcsjátékosok tartani tudják válogatottbeli formájukat, akkor nem lefutott az összecsapás. A két kapus, Beate Hofmann, illetve Natasa Rusznatcsenko jól védett az Eb-n, ők a fiatalokkal (Manuela Szivatz, Beate Müller, Renata Cieloch) és a rutinosabb játékosokkal (Laura Fritz, Rima Sypkus, Horváth Marianna) kiegészülve megnehezíthetik a magyarok dolgát.

A Debrecen a görög Artasszal játszik, s győzelemmel kedveskedhet az aktív játéktól búcsúzó egykori játékosától, Jeddi Máriától. A görögök a BL-selejtezőből kiesve kerültek az EHF-kupába, tavaly legyőzték a Győrt is, de inkább hazai pályán veszélyesek, így Debrecenben komoly előnyt kell kiharcolni a biztos továbbjutásért.

A hét végi program
szombat:
Bajnokok Ligája, 1. forduló
B csoport
Nordstrand 2000, Oslo (norvég) - Herz-FTC
Oslo, 19.15, vezeti: Arkadius Solodko, Leszek Solodko (lengyelek)

EHF-kupa, 3. forduló:
Spono Nottwil (svájci) - Dunaferr SE
Nottwil, 19.30, vezeti: Ardente, Cardone (olaszok)

vasárnap:
EHF-kupa, 3. forduló:
Debreceni VSC - GAS Anagenniszi Artasz (görög)
Debrecen, 18.00, vezeti: Krstic, Ljubic (szlovénok)

Spono Nottwil (svájci) - Dunaferr SE (visszavágó)
Nottwil, 17.00, vezeti: Ardente, Cardone (olaszok)

McDonald's Wr.Neustadt (osztrák) - Cornexi Alcoa
Bécsújhely, 17.00, vezeti: Olesen, Pedersen (dánok)

KEK, 3. forduló
Győri Graboplast ETO - ZRK Zeljeznicar- Sarabon (bosnyák)
Győr, 18.00, vezeti: Vodopivec, Krasna (szlovének)