Vágólapra másolva!
A tavaly megszűnt Ronchetti Kupa utolsó két döntőse, a trófeát elhódító olasz Schio és a francia Tarbes látogat a GYSEV-hez, illetve a Pécsi VSK-hoz a nőikosárlabda Euroliga hetedik fordulójában.

Súlyos lelki tehertől megszabadulva, a hosszú kudarcsorozatát a Szolnok elleni bajnoki győzelemmel megszakítva fogadja szerdán a Ronchetti-kupa tavalyi és egyben az ilyen néven szereplő kiírás utolsó győztesét, az olasz Famila Schio együttesét az Euroligában a GYSEV-Orsi női kosárlabdacsapata.

"A csapat önbizalmának mindenképpen jót tett, hogy végre nyert. A szerdai ellenfél, a tavalyi Ronchetti-kupa győztes Schio sereghajtó a csoportban" - mondta a soproniak vezetőedzője, az ausztrál Dirk Bevilaqua.

A GYSEV visszavágott a Szolnoknak/sport/csapat/kosarlabda/20030103szlovak.htmlKosárlabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28842

"Úgy gondolom, óriási hibát követnénk el, ha abból indulnánk ki, hogy most a csoport utolsó helyén álló csapatot fogadjuk, és lebecsülnénk a Schiót, hiszen remek kosarasok szerepelnek ellenfelünknél. Két kulcsemberük az amerikai center Olympia Scott és a világ egyik legjobb mezőnykosarasa Szvetlana Abrosszimova, de rajtuk kívül is vannak még olyan remek játékosok, mint a másik amerikai, a rutinos, harmincöt esztendős center, Perry vagy az olasz válogatott hátvéd, Zimerle. Ugyanazzal a mentalitással kell harcolni, küzdeni, mint amilyen szellemben a Szolnok ellen kosaraztunk, de jobban kell játszani ahhoz, hogy megőrizzük hazai veretlenségünket az Euroligában. Egy hónapja végre sem beteg, sem pedig sérült játékos nincs a csapatban."

A csoportban sereghajtó Schio eddig mindössze egy mérkőzést nyert. A főpróbája sem sikerült jól, hiszen a hétvégi bajnoki fordulóban 73-69-re kikapott a Termini Imerese csapatától.

A csütörtökön Pécsen játszó Tarbes - a GYSEV-es Balogh Judit egykori klubja - azzal a jugoszláv válogatott Hajdana Radunoviccsal érkezik, aki 2001-ben majdnem a Rátgéber-együtteshez szerződött. Az A csoport hatodik helyén álló franciák a hazai pontvadászatban szombaton Nizzában maradtak alul 74-72-re.

Botár László