Vágólapra másolva!
Tony Blair brit miniszterelnök arra kérte az angol krikettválogatottat, hogy ne vegyen részt a februárban kezdődő világbajnokságon, amelynek néhány mérkőzését Zimbabwében rendezik, ahol a politikai vezetés semmibe veszi az emberi jogokat, és gazdaságilag tönkreteszi az országot.

"Álláspontunk kristálytiszta: nem szeretnénk, ha a csapat elutazna. Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy megtiltani nem tudjuk az indulást" - mondta parlamenti beszédében Blair.

A vb február 9-én rajtol és március 23-ig tart, az 54 mérkőzés többségét a Dél-afrikai Köztársaságban bonyolítják le, de hat találkozónak - köztük a hazaiak és az angolok összecsapásának - a tervek szerint Zimbabwe ad otthont.