Vágólapra másolva!
Jogerős döntés született a férfi EHF Kupa december 14-i, verekedés miatt félbeszakadt Crotek Rijeka (horvát) - Dinamo Asztrahány (orosz) mérkőzésről. Mivel a hazai együttes nem biztosította az elegendő létszámú rendezőt, ezért a vendégek kapták a két pontot, s ők jutottak a német Nordhorn elleni negyeddöntőbe.

Mohácsi Rijekába tart

A sportnapilap információi szerint a horvát kézilabda-bajnokság harmadik helyén álló Zamet Rijeka hajlandó szerződtetni Mohácsi Árpádot, a Fotex átlövőjét. A válogatott játékos a nyáron szerződött Dunaújvárosból Veszprémbe, de nem kapott elég játéklehetőséget. Mohácsi hétfőn már Fiumében tárgyalt, s napokon belül aláírhatja új szerződését.



A botrány kirobbantója a Fotexből jól ismert, 41 éves Zlatko Saracevic (Rijeka) és Vitalij Andronov (Asztrahány) volt, akik hajba kaptak, s emiatt berohantak a pályára a játékosok és a vezetők is. A bunyóban megsérült a hazaiak játékosa, Milan Uzelac, akit kórházba kellett szállítani, a találkozót pedig a macedón zsűrielnök döntése értelmében egy órára félbeszakította a ciprusi játékvezető páros. Az egyórás várakozás után az oroszok nem voltak hajlandóak visszamenni a pályára, mondván nincsenek biztonságban, így a találkozó félbeszakadt.

Éles marad a Fotexben/sport/csapat/kezilabda/20030110eles.html

Az Európa Kézilabda Szövetség úgy döntött, mivel a botrányt a Rijeka játékosa kezdte, s a rendezők nem tudtak megfelelő biztosításról gondoskodni, az EHF-kupa negyeddöntőjébe az Asztrahány jutott. Ellenfele a német Nordhorn lesz. Az EHF jelezte, mindkét csapat játékosai és vezető komoly büntetésre számíthatnak, ennek mértékéről a napokban dönt a szövetség.