Vágólapra másolva!
Borzalmas, ha egy csapat tizenkét ezrednyi gólaránykülönbség miatt szorul ki az Európa-bajnokság tizenhatos döntőjéből. A magyar férfikosárlabda-válogatott esetében ez konkrétan azt jelenti, hogy ha a vasárnapi, sorozatzáró meccsen Izrael nem 91-63-ra, hanem csak 81-63-ra győzi le Romániát, akkor 1,029 lett volna az adott és kapott pontok hányadosa (728:707), szemben a mieink 1,031-ével (829:804). Mindez lehetne a balszerencse műve is, de nem biztos, hogy csak pechről van szó.

Izrael ugyanis huszonnégy órával a tallinni észt-magyar összecsapás után fogadta a továbbjutásra már esélytelen Romániát, a riválisok találkozója eredményének ismeretében. A képlet egyszerű volt: győzni kell, méghozzá megfelelő eredménnyel. (Mivel nem a kosárkülönbség döntött, hanem a kosárarány - ezt egy picit bonyolultabb manipulálni -, kéznél kellett lennie egy számológépnek is.)

A magyar szövetség szakmai és adminisztratív vezetői égbekiáltó igazságtalanságot emlegetnek, mondván, példátlan, hogy egy nappal a mieink meccse után játszhattak az izraeliek.

Ám csak részben van igazuk. Egyrészt: a FIBA egyetlen szabálypontja sem írja elő az egyidejű meccskezdést. Másrészt: az izraeli szövetség - John Ingramnek, a FIBA sajtófőnökének a keddi tájékoztatása szerint - már december 22-én kérte a románok elleni derbi eltolását január 25-ről 26-ra, amikor még senki sem sejtette, hogy századok fognak dönteni. Harmadrészt: a FIBA december 30-án engedélyezte a csúsztatást, s az erről szóló e-mailt azonnal el is küldte a B csoport mind a hat válogatottjának. Tény, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség hivatalos honlapjára az időpontváltoztatás technikai hiba - Ingram fogalmazott így - miatt nem került fel.

Negyedrészt: Izraelben vallási okok miatt szombaton köztudottan nem játszanak, s ezt Budapesten is tudják. Azaz, a mieink is kérhették volna a vasárnapi időpontot, már csak azért is, mert a FIBA - Ingram szerint - teljesítette volna a kérést. Csakhogy a honlapon még vasárnap is szombat este kilenc óra állt az Izrael-Románia meccs kezdési időpontjaként.

Ch. Gáll András