Társoldalunk:

Rangadót nyert a Fradi, Siti Esztert Dániába csábítják

Úgy tűnik, a dán kézilabdázás nem tud meg lenni a magyar játékosok nélkül. Információink szerint a Herz-FTC és a válogatott irányítóját, Siti Esztert a dán FCK Haandbold csábítja. A ferencvárosi játékos érdeklődésünkre megerősítette, valóban megkereste a skandináv csapat.

A dán televízió sportműsorában hivatalos tényként közölte, Siti Eszter, a Herz-FTC nőikézilabda-csapatának válogatott irányítója nyártól a dán FCK Haandbold együttesét erősíti majd. Azt az együttest, amely jelenleg a bajnokság középmezőnyében szerepel, ám a vezetés tervei szerint jövőre ütőképes sztárgárdát vásárol össze. A tervek között szerepel, hogy a csapat jelenlegi ászai, Camilla Thomsen és Mette Vestergaard mellé megszerezze Gitte W. Nielsent (Slagelse) és Heidi Astrupot (Viborg). Ám mivel szinte száz százalék, hogy utóbbi inkább egy japán ajánlatot fogad el, megnyílik az út Siti számára.

"Elismerem, valóban megkerestek a dánok, mint annyiszor máskor, kaptam is ajánlatot. De megegyezésről szó nincs. Szerződésem egyébként lejár a szezon végén" - nyilatkozott sejtelmesen Siti Eszter a Cornexi elleni bajnokit követően, ahol csapata egyik legjobbjaként hét gólt szerzett.

Ami magát a bajnoki a találkozót illeti, három percig volt izgalmas, ekkor Deli és Virincsik találataival még 2-1-re vezetett a fehérvári csapat. Aztán jött a Fradi, s 9-4-es hazai előnynél már Pánczél Barabás kért időt. A henger folytatódott, a Cornexi inkább kapufadöngetésben járt az élen, még akkor is szoros eredmény alakult volna ki, ha két kapufáért egy gólt kapott volna az együttes. A félidőben 21-12-re vezetett a Fradi.

A második játékrészben aztán 29-18-nál már tizenegyre nőtt az előny, s ugyan a Németh Helgát nélkülöző Cornexi hosszú hajrát nyitott, a remekül játszó Siti Beáta és a feltűnően agilis Virincsik révén csupán szépíteni tudott. A Hajrát Farkas mértani pontosságú heteseivel megint a bajnokcsapat vészelte át, s megérdemelten nyert 36-27-re.

Nőikézilabda-NB I, 19. forduló
Herz-FTC - Cornexi-Alcoa 36-27 (21-12)
Kőbányai út, 800 néző
vezette: Horváth, Marton
gól: Farkas Á. 12/5, Siti E. 7, Mravikova 4, Benyáts 4, Uhrakova 3, Kovács 2, Lőwy 1, Pádár I. 1, Pádár M. 1, Tóth T. 1, illetve Siti B. 6, Kulcsár 5/4, Virincsik 5/1, Gisca 4, Deli 3, Kenyeres 2, Grezner 1, Tápai 1
hétméteres: 6/5, illetve 8/5.
kiállítás: 8, illetve 8 perc.

A szombati KEK-, illetve EHF-kupacsatájára készülő Szeged és Dunaferr magabiztos győzelmet aratott a férfi NB I szerdai játéknapján.

Férfikézilabda-NB I:
Pick-Szeged - Cegléd 33-21 (16-11)
Dunaferr - Komló 35-17 (15-9)

Pincési László

KAPCSOLÓDÓ CIKK