Társoldalunk:

A GYSEV cseh, a PVSK francia ellenfelet kapott

Csütörtök este eldőlt, hogy a nőikosárlabda-Euroliga negyeddöntőjében a soproni GYSEV-Orsi a cseh Brnóval, a MiZo-Pécsi VSK pedig a francia Bourges-zsal találkozik.

Mindkét magyar csapat a csoportjában a harmadik helyen végzett, így a két győzelemig tartó párharcokban az első és az esetleges harmadik mérkőzésen együtteseink idegenben lépnek pályára. A játéknapok: március 11., 13. és esetleg 20.

A szakosztály-igazgatók bizakodóak, Török Zoltán a GYSEV részéről így nyilatkozott:  "Örülök, hogy a viharos év után sikerült a harmadik helyet megszereznünk. Már két hete éreztük, hogy a Brnóval kerülünk össze. Remélem, a tavalyihoz hasonlóan ismét sikerül nyernünk Csehországban. Akkor 200 szurkoló kísért el minket, s most is várjuk az útra őket."

A pécsi Rózsa Gábor is reménykedik a továbbjutásban: "Két ok miatt is optimista vagyok. Az egyik, hogy két éve már nyertünk Bourges-ban. A másik, hogy a frissen igazolt brazil center, Erika eddig két találkozón játszott, és mindkétszer a legeredményesebb volt. Ez is bizonyítja, hogy jól beépíthető a csapatba."

Eredmények, 14., utolsó forduló:
A csoport:
Jekatyerinburg (orosz) - Como (olasz) 81-62
Pabianice (lengyel) - Brno (cseh) 53-80
Podgorica (montenegrói) - Valenciennes (francia) 63-100

A végeredmény: 1. Valenciennes 26 pont, 2. Brno 24, 3. Pécsi VSK 24, 4. Jekatyerinburg 24, 5. Como 20, 6. Tarbes 17, 7. Podgorica 17, 8. Pabianice 16.

A Brno, a Pécsi VSK és a Jekatyerinburg egyaránt huszonnégy ponttal zárt, és az egymás elleni mérkőzések alapján a cseh csapatnak plusz nyolc, a magyarnak plusz kettő, az orosznak pedig mínusz tíz a kosárkülönbsége.

B csoport:
Lietuvos Vilnius (litván) - Ruzomberok (szlovák) 77-44
Parma (olasz) - Gdynia (lengyel) 64-82
Valencia (spanyol) - Bourges (francia) 54-52

A végeredmény: 1. Gdynia 26, 2. Bourges 23, 3. GYSEV 23, 4. Valencia 22, 5. Ruzomberok 21, 6. Vilnius 20, 7. Parma 18, 8. Schio 15.

A negyeddöntő menetrendje:
március 11., 1. mérkőzések:
Valenciennes - Valencia
Brno - GYSEV
Gdynia - Jekatyerinburg
Bourges - PVSK            
március 13., 2. mérkőzések:
Valencia - Valenciennes
GYSEV - Brno
Jekatyerinburg - Gdynia
PVSK - Bourges
március 20., esetleges 3. mérkőzések:
Valenciennes - Valencia
Brno - GYSEV
Gdynia - Jekatyerinburg
Bourges - PVSK

Németh István nélkül nyert az olasz Treviso a férfi Euroliga tizenhat csapatos második csoportkörének nyitó fordulójában.

Eredmények:
D csoport:
Malaga (spanyol) - CSZKA Moszkva (orosz) 76-95
Efes Pilsen (török) - Cibona (horvát) 68-62

E csoport:
Panathinaikosz (görög) - Fortitudo Bologna (olasz) 81-67

F csoport:
Treviso (olasz) - Vitoria (spanyol) 81-68

KAPCSOLÓDÓ CIKK