Társoldalunk:

Kitiltják a GYSEV-szurkolókat Brnóból

A Brno vezetői bejelentették, hogy a csütörtöki, mindent eldöntő nőikosárlabda Euroliga-negyeddöntőre egyetlen GYSEV-szurkolónak sem biztosítanak jegyet.

A soproniak tiltakozásul levélben fordultak az MKOSZ-hez, kérve a közbenjárását a FIBA-nál, a cseh szövetségnél illetve a brnói klubnál 200 drukker, 30 támogató és 20 újságíró akkreditálására.

Ha az ellenfél helyhiány miatt elzárkózik a kérdés rendezésétől, akkor a GYSEV azt szeretné elérni, hogy a találkozóra - a nemzetközi előírásoknak megfelelően - egy legalább kétezer férőhelyes csarnokban kerüljön sor.

A klub arra is felkérte a hazai szövetséget, hogy járjon el a magyar televíziós stábok kizárása ellen, hiszen a csehek a keddi, első mérkőzésen még híranyag készítését sem tették lehetővé.

KAPCSOLÓDÓ CIKK