Vágólapra másolva!
Sterbenz László nyilatkozata a fehérvári szempontból kínos emlékű zalaegerszegi bajnoki után már sejtette, a hétfői történések pedig igazolták: váltásra szánta el magát az Albacomp vezetősége - hétfőtől Farkas Sándor irányítja a csapat szakmai munkáját.

A háromszoros bajnok kosárlabda-csapat az első fordulótól vezette a bajnoki tabellát, miután azonban 14 pontos vereséget szenvedett a zalaiaktól, immár azért is küzdenie kell, hogy az alapszakasz végén a legjobb négy közé kerüljön.

Rendelje meg a Fókusz Online akciós árú sikerkönyveit, a 20% kedvezmény mellé 500 Ft-os vásárlási utalványt kap ajándékba! Az ajánlat 2003. március 31-ig érvényes.
Részletek>>>


A korábban a GYSEV női csapatát irányító tréner tavaly hatodik helyen végzett az együttessel. Idén a bajnoki mezőny egyik legerősebb keretével dolgozhatott, és a bajnokság nagy részében nem is lehetett panasz a gárda teljesítményére. Idén januárban azonban a Magyar Kupától, amjd az Európa Kupától is elbúcsúzott az Alba, ráadásul a bajnokságban két hazai vereség után (ezek közül a Körmendtől 21 pontos vezetés után elszenvedett különösen fájó volt a fehérváriaknak) bizonytalanná vált a kedvező playoff helyek elérése. Ilyen előzmények után Sterbenz "győzelmi kényszerrel" vezette szombaton Zalaegerszegen csapatát, hiszen közölték vele, egy újabb vereségnek következményei lesznek.

Magyar kosárlabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28842

Az utód személye nem okozott különösebb meglepetést kosaras berkekben. Hétfőn az a Farkas Sándor vezérelt edzést Fehérváron, aki a klub történetének legnagyobb sikerei idején vezette a csapatot. A jelenlegi aktív férfiedzők között legtöbb bajnoki címmel rendelkező szakembert a szurkolók messiásként várják, ám tény: neki sem lesz könnyű dolga, ha meg akar felelni az elvárásoknak, ezek ugyanis továbbra is a négy közé kerülést tűzik ki az Albacom elé, minimumként... Nem az alapszakasz - a bajnokság végén.

Érdekes egyezés a két edző pályáján, hogy akárcsak Sterbenz, Farkas is a GYSEV-től érkezik, legalábbis papíron, hiszen bár hónapok óta nem dolgozik a soproniakkal, elvileg még szerződésben áll velük. Éppen ezért hétfőn még kérdés volt, milyen titulus illeti Fehérváron a visszatért sikeredzőt.

Somos Zoltán