Társoldalunk:

Diazt megműtötték, nehéz helyzetben a Fotex

Nem elég, hogy a Fotex-Veszprém férfikézilabda-csapata nyolc góllal elveszítette a Bajnokok Ligája elődöntőjének, első, pamplonai összecsapását, a visszavágón egyik kulcsemberét is kénytelen lesz nélkülözni az együttes. A klub hivatalos honlapja szerint ugyanis bokaszalag-szakadás miatt nem léphet pályára Diaz Ivo, a csapat kubai születésű klasszisa. Ráadásul társa, Perez Carlos sem egészséges.

Játék
Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!tippelj.hu

Szomorú hírről számolt be a Fotex-Veszprém férfikézilabda-csapatának hivatalos honlapja, amely szerint hathetes kényszerpihenő vár Diaz Ivóra, a csapat kubai származású, magyar válogatott kézilabdázójára. 

A kiváló játékos még a március 12-i, Tatabánya elleni bajnokin szenvedett bokasérülést, s hiába pihent néhány napot, sérülten vállalta a játékot a Veszprém múlt vasárnapi, pamplonai BL-mérkőzésén is. A San Antonio Portland elleni elődöntőn a Fotex legjobbjaként öt gólt szerzett, ám a visszavágón már nem állhat a csapat rendelkezésére. Az újabb vizsgálat ugyanis kiderítette, Diaznak jobb külső bokaszalag-szakadása van, ezért sürgősen meg kellett operálni. Mivel felépülése várhatóan hat hetet vesz igénybe, így minden bizonnyal Ivo Diaz számára véget ért a 2002-2003-as idény. A probléma fokozódhat, ha egykori és jelenlegi honfitársa, Perez Carlos sem tudja vállalni a játékot.

A spanyol gárda egyébként madridi pihenővel, pénteken érkezik Budapestre, ahonnan busszal megy tovább a veszprémi megyeszékhelyre. A Diario de Navarra című pamplonai napilapban Francisco Javier "Zupo" Equísoain vezetőedző azt fejtegette, amit lassan egy hete folyamatosan, vigyázni kell a visszavágón, mert a nyolcgólos előny nem biztos, hogy elegendő lesz

"Tavaly a Veszprém megmutatta, hogyan tud játszani hazai pályán, a közönség fergeteges biztatása valószínűleg a bírókra is hatással lesz. Egyszerűen nyerni kell, s akkor nincs számolgatás. De mindenkinek emlékeznie kell, hogy annak idején a Dunaferr ellen egyszer már majdnem ráfaragtunk" - mondta a mester, célozva az 1999-2000-es KEK-döntőre, amikor a 28-19-re megnyert első összecsapás után a dunaújvárosiak Kuzmicsov és Décsi vezetésével majdnem csodát tettek a visszavágón (26-20).

A visszavágóra vasárnap, 18 órai kezdettel kerül sor, a mérkőzést a dán La Cour Bruun, Nielsen kettős vezeti.

KAPCSOLÓDÓ CIKK