Társoldalunk:

A csúcsra tör a magyar hokiválogatott

A magyar jégkorong-válogatott célja, hogy megnyerje a kedden kezdődő divízió I-es világbajnokságot, és bekerüljön a világ közvetlen élvonalába. Jan Jasko szövetségi kapitány együttese tavaly a második helyen végzett, és ezzel éppen lemaradt a legfelsőbb osztályról.

Forrás: MTI
A románok edzettek először a vébé helyszínén
Fotó: MTI
Most is két nehéz - a lengyel és a kazah -, valamint három legyőzhető - a holland, a litván és a román - gárda ellen kell pályára lépni az új Budapest Sportarénában. A létesítményben ez lesz első sportesemény. A hazai szövetség a feljutást bruttó 20, a második helyezést 14, a harmadikat 10 millió forinttal jutalmazza.

A válogatott a két világháború között még értékes helyezéseket ért el, például az 1934-es Európa-bajnokságon bronzérmes, a vb-n ötödik, míg az 1936-os garmisch-partenkircheni téli olimpián hetedik volt. Aztán hosszú kihagyás után csak a vb harmadik, úgynevezett C csoportjába került, és annak is örülni kellett, ha esetleg felkerült a B-be, de arra a legutóbbit és a mostanit leszámítva sohasem volt esély, hogy a kanadaiakkal, amerikaiakkal, oroszokkal, csehekkel, svédekkel vagy finnekkel felálló élmezőnyt vehesse célba.

Fertő László, az MJSZ elnöke abban bízik, hogy a népszerű sportág a vb esetleges sikere révén újra a reflektorfénybe kerül, és talán több fedett jégpályát építenek az oroszágban, mert megfelelő létesítmények nélkül nem lehet felvenni a versenyt a legjobbakkal.

Az első ellenfél, Hollandia az utóbbi évtizedekben szinte legyőzhetetlen volt a magyarok számára, de mára már fordult a kocka. A románokkal mindig presztízscsatát vív az együttes, a vendégeknél három olyan hokis is szerepel, akik a magyar ob I-ben játszanak. A kazahok ugyancsak a feljutásról álmodnak, a hazai gárda még sohasem győzött ellenük. Szombaton a litvánokat le kell győzni, mert talán az övéké a leggyengébb válogatott a szovjet utódállamokban. Húsvéthétfőn következnek a lengyelek, akiknél hiányozni fog tengerentúli kötelezettségei miatt az NHL All Star-gálán is megfordult Mariusz Czerkawski.

A magyar együttes felkészülése sem volt zökkenőmentes: Kaszala János és Vas János súlyos sérülést szenvedett, míg Sille Tamás honosítása az utolsó pillanatban oldódott meg. A vb előtti hajrában Simon Csaba bokája fájdult meg s hétfő estére kiderült: vállalja a játékot, így Jan Jasko szövetségi kapitány benevezte a tornára.

Játék
Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!tippelj.hu

Sille Tamás hétfőn letehette az állampolgársági esküt a székesfehérvári Polgármesteri Hivatalban, így az Alba Volán jégkorongozóját Jan Jasko szövetségi kapitány benevezheti a világbajnokságra. A 34 éves, dunaszerdahelyi születésű, magyarul jól beszélőjátékos honosítási kérelmét pénteken írta alá Lamperth Mónika belügyminiszter, majd Mádl Ferenc köztársasági elnök. A világ élvonalába kerülésre esélyes válogatott számára sokat jelent Sille szereplése, mert hátvédposzton szükség volt az erősítésre.

A magyar válogatott a vb nyitónapján 20 órakor Hollandia ellen lép jégre.

KAPCSOLÓDÓ CIKK