Vágólapra másolva!

Veszélyben az orosházi kézilabda

Veszélybe került az Orosháza NB I-es férfikézilabda-csapatának további működése. A minden korosztályban az ország legjobbjai között számon tartott egyesület tavaly 50 millió forintot kért az önkormányzattól, de csak 25-re kapott ígéretet. Ebből tízet még ősszel át is utaltak a klubnak, viszont a testület most a teljes 2003-as esztendőre mindössze 8,3 milliót szavazott meg.

Ha nem mozdul meg a város, vagy az itt működő négy komoly cég, akkor a következő szezonban a felnőtt csapat nem tud indulni a bajnokságban" - mondta Vájer Tamás, a klub ügyvezetője. "Ez azért lenne különösen fájó, mert a fiatalok nem látnának maguk előtt perspektívát: 350 fiú játszik nálunk, s valamennyi utánpótlás kategóriában sikeresek vagyunk."

A felnőttek a 2001/2002-es évadban negyedikek voltak, és indulhattak az EHF-kupában, ahol a 32 közé jutásért véreztek el. Most a 7-12. helyért küzdenek, és jó esélyük van arra, hogy a Magyar Kupában elődöntősök legyenek.