Vágólapra másolva!
A spanyol férfi kézilabda-bajnokság utolsóelőtti fordulójában az FC Barcelona idegenben 30-28-ra legyőzte a Ciudad Real csapatát, és ezzel már behozhatatlan előnnyel vezet, tehát bajnok. Az aranyéremnek részese Nagy László, a magyar válogatott 206 centis jobboldali átlövője is, aki a sorsdöntő mérkőzésen háromszor talált az ellenfél hálójába.

A mérkőzés egyik hőse Ohlsson, a vendégek amúgy sokat szidott kapusa volt, a másik pedig Enric Masip, a barcelonai csapatkapitány, nyolc góljával. A 34. évében járó, 92 kilós, 192 centis Masip ezen a mérkőzésen lett a spanyol bajnokság történetének legeredményesebb játékosa, ugyanis pályafutása alatt szerzett bajnoki találatainak száma 1623-ra nőtt, eggyel megelőzve az eddigi rekorder orosz Oleg Lvovot. Masip átlaga karrierje során meghaladja a meccsenkénti öt gólt - igaz, a felét hetesből szerezte.

A Barcelona 2001-ben és 2002-ben trófea nélkül maradt, a klub számára ez a harmadik évezred első bajnoki címe, összesítésben pedig a tizenkilencedik.

Spanyol férfikézilabda-bajnokság, 29. forduló
Ciudad Real - Barcelona 28-30 (15-15)
Ciudad Real, 3500 néző
vezette: Pineiro, Villanueva
gól: Uríos 6, Dusebajev 5, Kallman 4, Entrerríos 4, Trives 3, Zaky 3, Hjermid 2/1, Iker Romero (1), illetve Masip 8/3, Skrbic 5, O'Callaghan 3, Hernández 3, Fernández 3/1, Nagy L. 3, Ortega 3, Solber 1, Xepkin 1.

Ch. Gáll András

Az idegenbeli 30-27-es vereség után a visszavágót 20-15-re megnyerte a francia Besancon nőikézilabda-csapata, s 47-45-ös összesítéssel elhódította a Kupagyőztesek Európa Kupáját. A mérkőzés egyik hőse a hazaiak válogatott kapusa, Valerie Nicolas volt, akinek köszönhetően a huszadik percben már 10-2-re vezetett az elődöntőben a Győrt búcsúztató francia együttes.

A félidőre ugyan feljött 12-7-re a Kijev, s Dacsenko révén 12-8, majd 13-9 is volt már az eredmény, ám miután az ukrán játékost kizárták, a Besancon már nem engedte ki kezéből a végső győzelmet.

Kupagyőztesek Európa Kupája, döntő, visszavágó
E.S.B.F. Besancon (francia) - Szpartak Kijev (ukrán) 20-15 (12-7)
Besancon, 4200 néző
vezette: Guolao, Macao (portugálok)
gól: Amariei 6, Castioni 5, Stecz 3/3, Pecqueux-Rolland 3, Mariot-Delerce 2, Fiossonangaye 1, illetve Szakada 4, Dacsenko-Ljapina 4/2, Verheljuk 3, Boklascsuk 2, Kacsatrjan 1
kiállítás: 4, illetve 8 perc.

Háromgólos Szpartak-előny a KEK-ben/sport/csapat/kezilabda/20030512akorrupt.html?pIdx=1