Vágólapra másolva!
Az [origo] információi szerint a játékosállományában jelentősen meggyengült Soproni Postás női kosárlabda-csapata (ahonnan valamennyi válogatott elszerződött, Csákány Emőke, Papp Krisztina és Englert Orsolya Szolnokra, Eördögh Edit pedig a jelen állás szerint Diósgyőrbe) feladja a bajnoki második helyezéssel kivívott Euroliga-szereplést. Ezzel - amint az eddig is a papírforma volt - az indulás joga a bajnoki bronzérmes városi vetélytárs, a GYSEV-Orsi ölébe hullik.

Fűzy András, a Postás elnöke az új befektetővel - minőségi játékosok hiányában - a korábban megfogalmazottnál lényegesen szerényebb célokat tűz a csapat elé. Az Euroliga-indulásnak ilyen körülmények között semmi értelme nem lenne, a hamarosan sajtótájékoztatón bemutatni szánt megfiatalított keret alkalmatlan nagyobb célok elérésére. Fűzy a 2003/2004-es évadot az erőgyűjtés időszakának szánja, a korábban a sajtóban megszellőztetett 160 milliós költségvetésnél jóval szerényebb pénzeszközökkel, s tervei szerint a 2004/2005-ös évad lehet a minőségi ugrás ideje.

Így tehát alaposan átrendeződnek a honi női kosárlabdasport erőviszonyai. A bajnok MiZo-Pécsi VSK tűnik jelen pillanatban a legerősebbnek, még úgy is, hogy a kisbabát váró válogatott centerre, Béres Tímeára nem számíthat Rátgéber László vezető edző. A jelenleg a WNBA-ben a Phoenix Mercury csapatát erősítő Iványi Dalma, továbbá Ujvári Eszter, Károlyi Andrea, Keller Annamária, a külföldiek közül az ausztrál Tranquilli és a bolgár Branzova marad, a brazil Érika, a szezon nagy felfedezettje még nem nyilatkozott további terveiről. A 195 centis center a közeljövőben a horvátországi Sibenikben szerepel a brazil junior válogatottal a 21 éven aluliak világbajnokságán, amit Rátgéber a helyszínen tekint meg.

A GYSEV-től eltávozott a brazil Alessandra, az ausztrál Bevilaqua és a szlovák Lichnerova, továbbá Dénes Krisztina is, viszont a "maradék" is elég erősnek tűnik a tisztes Euroliga-szerepléshez. Török Zoltán klubelnöknek idén kevesebb pénzből kell gazdálkodnia, mint tavaly, hiszen például az Orsi húsipari vállalkozás tízmillióval kevesebbet ad a csapatnak, mint tavaly.

Ch. Gáll András