Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége támogatja, hogy a nyolcszoros BEK-győztes osztrák Hypo Niederösterreich induljon a 2003/04-es női élvonalbeli bajnokságban. Sinka László főtitkár elmondta, tudomása szerint a sportág hazai történetében még soha sem fordult elő, hogy külföldi klub kapott volna indulási jogot a nemzeti bajnokság bármelyik osztályába.

Az elképzelés szerint a bajnokságban továbbra is 12 egyesület szerepelne. A most befejeződött pontvadászat élvonalából két csapat esik ki, de csak egy feljutó van, a keleti oldalról a Tiszaújváros. Nyugaton ugyanis a Győr vagy a Dunaújváros tartalékgárdája végez az első helyen, és a versenyszabály szerint a második számú csapatok nem kerülhetnek olyan osztályba, ahol az első számúak már érdekeltek. Ezek alapján tehát maradna egy üres hely az NB I-ben, amit betölthet a Gyurka János vezette és Balogh Beatrixszel felálló Hypo NÖ.

Az előző kiírásban a cseh-szlovák közös bajnokságban (is) szereplő osztrák sztárklub főleg a jó magyar kapcsolatai, és az itteni magas színvonal miatt kérte arra az MKSZ vezetőségét, hogy mérlegelje az indulási lehetőséget, mert az ausztriai élvonalban gyakorlatilag megszorítani sem tudják, mérkőzéseinek java részét kétszámjegyű különbséggel nyeri, így viszont nagyon nehéz fejlődni és motiválni a sportolókat.

Az elnökség azt ajánlja a Hypónak, hogy csak az alapszakaszban szerepeljen, a rájátszás már csak a magyar csapatok belügye lehet. Az MKSZ négy illetékese és az osztrák klub menedzsere, Gunnar Prokop hétfőn ül tárgyalóasztalhoz Győrben, hogy a felek pontosítsák a részleteket, illetve véglegesítsék a megállapodást.

A szerdai ülésen elfogadták a női válogatott szövetségi kapitányának, Mocsai Lajosnak kérését, és a jövőben az Ausztráliából hazatért Marczinka Zoltán lesz a segítője a világbajnokság előtt álló csapatnál. Megbízatása 2004. december 31-ig szól.

Eldőlt az is, hogy a szakmai igazgatói posztról távozó Kovács Péter utódja június elsejétől az eddig a Vác női csapatánál dolgozó Hajdu János lett, aki korábban a férfi válogatott szövetségi kapitánya is volt.