Társoldalunk:

Fedett hokicsarnokot építenek Újpesten

Sporttörténelmi esemény színhelye volt csütörtökön Újpest: itt rakták le ugyanis Budapest első olyan fedett jégpályájának alapkövét, amely felnőtt jégkorongcsapat otthona lesz.

A csarnokot a tervek szerint november 15-én adják át 75 százalékos készültségi fokkal. Ez 600 millió forintba kerül, amelyet állami támogatásból fedeznek. További, ugyancsak központi pénzből 200 millió forint kell a teljes, 2004-es befejezéshez.

Az első ütemben a vadonatúj jégkészítő berendezések mellett tető kerül a hokisok és a nézők feje fölé, s 2500 álló hely várja a szurkolókat. A beruházás második részében építenek négy öltözőt (addig a pálya melletti klubházban oldják meg ezt a problémát), és ekkor rakják a helyére a párátlanító légtechnikai gépeket. A szakosztály vezetőinek van ideje eldönteni, hogy az álló részt átalakítják-e 1500 ülőhelyesre.

Az MJSZ tavaly hirdette meg az "Irány a fedett jégkorszak!" elnevezésű programját a jégkorong minőségi javulását gátló krónikus csarnokhiány miatt. A felnőtt válogatott már évek óta olyan szinten játszik, hogy akár a világ élvonalába is feljuthatna, azonban csak Székesfehérváron és Dunaújvárosban van fedett pálya.

Június 12-én adják át a főváros első tetős komplexumát: a káposztásmegyeri AstraZeneca-csarnok két pályás, azonban itt egyelőre az egykori szövetségi kapitány, Kercsó Árpád nevével fémjelzett Budapest Stars utánpótlás-csapatoknak van hely.

Van még egy fedett pálya a Népstadion és intézményei területén, de azt a hokisok mellett a többi jeges sportot űzők ugyancsak használják. Az újpesti létesítmény viszont nem csak a fiatalok, hanem a 14-szeres bajnok ÚTE felnőtt gárdájának otthonául is szolgál. Ezzel talán a közel egy évtizede haldokló fővárosi hoki újra életre kell. Igaz, ehhez szükség lenne arra is, hogy a 24-szeres ob I-győztes Ferencvárosnak végre legyen saját pályája.

A "jégkorszaki program" folytatódik. Jelenleg Zalaegerszegen épül csarnok, de van érdeklődés például Miskolcról, Debrecenből, Nagykanizsáról, Kaposvárról, Budakesziről és Budaörsről is. A szövetség kész átadni azokat a terveket, hogy miként lehet 350-400 millió forintból egy korszerű, 20 hét alatt felhúzható, több száz néző befogadására alkalmas csarnokot építeni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK