Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnoki aranyért játszhat a címvédő magyar nőivízilabda-válogatott, miután a csütörtöki elődöntőben 7-6-ra verte az oroszok nemzeti együttesét. Faragó Tamás tanítványai a hollandok ellen 7-5-re diadalmaskodó Olaszországgal találkoznak a szombaton 17.30-kor rendezendő döntőben. Férficsapatunk fölényes, 10-2-es győzelmet aratott Spanyolország ellen, így bejutott a pénteki elődöntőbe, ahol a szlovákokat 10-6-ra verő Horvátországgal találkozik.

Nőivízilabda-Eb, elődöntő:
Magyarország - Oroszország 7-6 (2-2, 0-1, 3-1, 2-2)
gól: Valkay Á., Pelle 2-2, Valkay E., Stieber, Primász 1-1, illetve Konuh 3, Szalimova 2, Jaina 1.

A ljubljanai uszoda vizébe már mindkét gárda abban a tudatban ereszkedhetett bele, hogy a fináléban Olaszország legjobbjai várnak rá, tudniillik az első elődöntőben a talján hölgyek 7-5-re, meglehetősen biztosan gyűrték le a hollandokat. Persze a döntős esélyek latolgatása előtt sokkal fontosabb dolguk akadt a magyar és az orosz női pólósoknak egyaránt: az egymás elleni csata.

Amelynek kimenetelét illetően már meg lehetett próbálkozni a találgatással, amennyiben a statisztika mint segédeszköz szolgálhat bárminemű kapaszkodó gyanánt. Például annak megállapításához, hogy az utóbbi évek világversenyein rendre igen szoros ütközetben győzött hol az egyik, hol a másik együttes. Az összmérleg azonban magyar sikert sejtetett, hiszen az Európa-bajnokságok eddigi hat összecsapása közül négy végződött magyar győzelemmel, s kettő orosszal. De az is a Faragó Tamás dirigálta gárda melletti érvnek tűnt, hogy a decemberi Világkupa-elődöntő - ahol aztán a döntőt is megnyerte a csapat - a piros-fehér-zöld színek képviselőinek diadalát hozta.

A ljubljanai meccs ennek megfelelően magyar gólokkal indult, mindkettő "családi vállalkozásban" született, az elsőt Valkay Ágnes, a másodikat Valkay Erzsébet lőtte. Kár, hogy két orosz válasz is született, az egyenlítő találat a sokadik előnyük végén, kevesebb, mint négy másoperccel a nyitónegyed vége előtt.

A második játékrészt magyar kapufák jellemezték, s bár az oroszok sem remekeltek, egy távolabbi kísérlet védhetetlenül landolt a bal felső sarokban. Akárcsak Stieber mesteri ívelése a harmadik negyed bevezetéseként. De tán még ennél is szebb volt, no meg a magyar vezetés visszavételét is eredményezte Valkay Ágnes pazar csavarja. Pelle emberelőnyből a kapus feje fölött a hálóba vágódó bombája pedig már 5-3-as előnyt jelentett.

S bár közelebb jöttek eggyel az oroszok, a negyedik hét perc reménykeltő nyitányaként Primász kilőtte a bal felső sarkot. Kölcsönösen elpackázott lehetőségek után aztán bő három perccel a vége előtt a meccslabdát remek átlövéssel érvényesítette Pelle. A 7-4-es állást még finomították ugyan az oroszok, sőt esélyük maradt az egyenlítésre is, ám csak az izgalmakat tudták fokozni, a magyar győzelem tényét megmásítani szerencsére nem sikerült nekik.

Faragó Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya így értékelt: "Nehéz mérkőzés volt, már csak azért is, mert az oroszok remekül pólóztak. Ugyanakkor amíg nekik csak hat, addig nekünk tizenhárom jó játékosunk van."

A másik elődöntőben:
Olaszország - Hollandia 7-5 (2-0, 2-1, 1-2, 2-2)

Az ötödik helyért:
Görögország - Spanyolország 6-5 (3-1, 2-0, 1-1, 0-3)