Vágólapra másolva!
 

A Krka Novo Mesto együttese nyerte a szlovén férfikosárlabda-bajnokságot, miután a finálé ötödik összecsapásán 74-72-es sikert ért el a címvédő Union Olimpija ellen. A hazai együttes legjobbja a 19 pontot dobó és 6 lepattanót szedő Jamie Arnold volt, Duscak 15, Drobnjak 14 pontig jutott.

A második negyed elején ugyan még a vendégcsapat vezetett 30-21-re, ekkor a Krka egy 24-7-es sorozattal meglépett, s 55-46-nál már kilenc pontos előnyre tett szert. A hajrá aztán izgalmasan alakult, a hazaiaknál öt játékos is kipontozódott, így pályára lépett a sérüléséből felépült Báder Márton is, aki végül egy pontot szerzett.

Rájátszás, döntő, ötödik mérkőzés:
Krka Novo Mesto - Union Olimpija 74-72
Ld.:
Arnold 19, Duscak 15, Drobnjak 14, Capin 10... Báder 1, illetve Ilievszki 13, Jurak 12, Stelmahers 11, Hukic 11.
A párharcot a Krka nyerte 3-2-re.

A litván kosárlabdasport élő legendája, Arvydas Sabonis bejelentette, felhagy NBA-pályafutásával, hazatér, s a Zalgiris Kaunas együttesében folytatja. A 222 centis center a Portland Trailblazersben játszott utoljára. "A csapat már nagyon jól szerepelt a szezon végén. Ha tudunk még szerződtetni egy-két jó játékost, az Euroligában is nagy dolgot vihetünk véghez" - nyilatkozta Sabonis, aki korábban már kétszer visszatért Kaunasba, először 1999-ben, majd a 2001-2002-es szezonban.

A hírek szerint a csapat két évre szerződtette a 23 éves, 212 centiméter magas centert, Darjusas Lavrinoviciust a litván bajnokság harmadik helyezettjétől, az Alita Alytus csapatától. Lavrinovicius a bajnokság ötödik legponterősebbje volt a szezon során (17,8 pontos átlag), s 9,8-as lepattanó-átlagával a második helyen zárt.