Vágólapra másolva!
A világon egy csapat sem viselné el, hogy egy szezon során öt válogatott klasszisát is elveszítené. Főleg akkor nem, ha kézilabdáról van szó, ahol eleve nem tizenegy játékos alkot egy kezdőcsapatot, hanem hét. A Herz-FTC nőikézilabda-együtteséből előbb Siti Eszter távozott a dán FCK-hoz, majd Lőwy Dóra az osztrák Hypóhoz, Pádár Ildikó pedig visszavonult. A bomba szombaton robbant: a dán Aalborg a korábbi pletykáknak megfelelően sajtótájékoztatón jelentette be, jövőre Farkas Ágnes és Benyáts Beatrix is Dániában folytatja pályafutását.

Az [origo] először április 30-án számolt be arról, hogy dán források szerint az élvonalba feljutott HS Nord (amely azóta névváltozáson esett át és Aalborg DH-ként szerepel) kiszemelte Farkas Ágnest. A hírt az érintett és a Herz-FTC nőikézilabda-csapatának vezetősége is cáfolta, s pletykának titulálta, ám amikor június 12-én a dán Nordjyske Stiftstidende "hivatalosan" is megszellőztette a hírt, már tudni lehetett, ez több mint egyszerű "kacsa".

Június 21-én, szombaton az Aalborg DH együttese sajtótájékoztatón jelentette be, két évre szerződtette Farkast és Benyáts Beatrixet, akik személyesen is megtisztelték az eseményt. Lehullt tehát a lepel, s kiderült, a Fradi tavalyi BL-döntős, bajnok és idei ezüstérmes csapat jelentős átalakuláson ment keresztül, s nagy kérdés, ősztől képes lesz-e megismételni eddigi sikereit.

A csapat ugyanis már elveszítette Siti Esztert (FCK) és Lőwy Dórát (Hypo), Pádár Ildikó visszavonult, ha hozzávesszük még a két távozót, akkor a kezdőcsapatból gyakorlatilag csak egy kapus és az egyetlen jobbszélső, Mravikova maradt meg hírmondónak.

"Nem azért jöttem Dániába, hogy úgy tegyek, mintha ez lenne a második otthonom. Csak az aranyérem miatt, csak ez számít. Sok ajánlatot kaptam, miután a szerződésem lejárt a Herz-FTC-nél (ami egyébként nem fedi a valóságot - a szerk.). Megkeresett az FCK Handball is, de azért választottam az Aalborgot, mert hihetetlen perspektívát láttam a csapatban" - nyilatkozta a tavalyi esztendő alapján a világ második legjobb játékosának választott Farkas a BT Online című lapnak.

Miután a Ferencváros elnöke, Furulyás János azt nyilatkozta, amennyiben Várszegi Gábor tényleg kiszáll a klubból, s nem érkezik hasonló kvalitású befektető, azt a szakosztályok sínylik meg, akár úgyis, hogy megszűnnek, érthető a félelem. Lehet, a pénzügyi bizonytalanság és a távozó játékosok azt jelentik, a Herz-FTC a létbizonytalanság felé sodródik.

A helyzetet bonyolítja, hogy a kézilabda-szakosztály jelenleg azt sem tudja, mit tegyen. Maglódi Lajos igazgató a sportnapilapnak nyilatkozva elmondta, a népligeti egyesület még nem tud Farkas és Benyáts szerződéséről. Mint ahogy nem tudott Siti Eszter távozásáról sem... Ha igazak a pletykák, a Fradi lehet, bírósághoz fordul, mondván, Farkas Ágnesnek még élő, egyéves szerződése van a klubbal, így nem szerződhetett máshová.

Ha összetettebb problémát keresünk, akkor viszont félő, az összehangolt dán offenzívát és játékos-elszippantást a válogatott sínyli majd meg, hiszen a decemberi világbajnokság előtt hiába tart több összetartást is Mocsai Lajos szövetségi kapitány, ha a legjobbak ezeken nem lehetnek jelen. Dániai információink szerint ugyanis a skandinávok "véletlenül" soha nem akkor tartanak majd pihenőt, amikor az nekünk, magyaroknak jó lenne.

Dániához kapcsolódó hír, hogy a Soenderjyske HK újonc együttese is magyar játékosokat keres. A Boldnyt.com szerint Brigovácz Nikolett már az együttessel edz, míg a sportnapilap információi alapján az együttes másik kiszemeltje Hajdu Krisztina, a Vác játékosa is.

Pincési László