Vágólapra másolva!
 

Brazil centere, Erika Cristina de Souza nélkül kezdi meg a következő idényt a bajnok MiZo-Pécsi VSK női kosárlabdacsapata.

A tavaly érkezett fiatal tehetség a klub internetes honlapja szerint a következő hónapokban hazája junior, majd felnőtt válogatottjával turnézik, és a szövetség azt kérte, hogy az idén maradjon Brazíliában a nemzeti csapat kedvéért. Így ősztől várhatóan ismét nevelőegyesületét, a Sao Paulo Gaurut erősíti majd. Erika leghamarabb jövő januárban csatlakozhatna ismét a pécsiekhez, akiknek viszont már a szezon kezdetétől szükségük lenne egy megfelelő középjátékosra.

A PVSK-hoz kapcsolódó hír, hogy a vezetőség megegyezett az eddig is a legjobbak között szereplő Szakács Ildikóval és a fiókcsapat Autópark-PVSK-val a másodosztályt megnyerő Fegyverneky Zsófiával.

(MTI)