Vágólapra másolva!

Tornagyőztes a magyar férfipóló-válogatott

A magyar válogatott nyerte a Vízipóló az Unicumért elnevezésű nemzetközi férfi tornát, miután a döntőben 15-5-re legyőzte az ausztrál együttest.

A torna első helyéről határozó magyar-ausztrál összecsapást alkalmi sajtótájékoztató előzte meg, amelyen Martin György, a hazai szövetség elnöke kívánta közhírré tenni köszönetét a politikai, állami és sportvezetőknek azért, hogy - szavai szerint - "pártállástól függetlenül segítettek Gergely István honosítási ügyének elintézésében".

A szlovákiai születésű kapus - az államfői aláírást követően - még szerdán letette az állampolgári esküt is, így újabb lépéssel jutott közelebb ahhoz, hogy a magyar válogatottban játszhasson. Az elnök személy szerint biztos benne, hogy Gergely István már a július 13-án kezdődő spanyolországi világbajnokságon védhet - ha Kemény Dénes szövetségi kapitány is úgy akarja.

Döntő:
Magyarország - Ausztrália 15-5 (2-0, 4-2, 6-1, 3-2)
gól: Kásás 4, Biros 3, Kiss G. 2, Katonás, Madaras, Varga Zs., Vári, Fodor, Kiss Cs. 1-1, illetve Thomas, Osadchuk, Figlioli, Tresise, Semmens 1-1-

Ezúttal a kapitányi intelem jegyében vetette játékba magát a magyar válogatott, szemben az előző napi, szlovákok elleni mérkőzésen, a 8-2-es vezetést követő "visszafogottsággal", aminek végül is csak egy háromgólos győzelem lett a vége. Ezúttal a találkozó második felében is összpontosítva, szebbnél szebb találatokat elérve vízilabdáztak Kásásék, aminek meg is lett a jutalma: kiütéses siker és tornagyőzelem.

Egyszer - 3-0-s magyar vezetés után - 3-2-re még felzárkóztak az ausztrálok, de azután a távoli kontinens képviselőinek semmi esélyük nem volt a mérkőzés szorosabbá tételére.

Kemény Dénes szövetségi kapitány így értékelt: "Ma végig koncentráltan játszottunk, a fiúk most elkapták a fonalat. Összességében pedig azt mondhatom a két napról, hogy fejlődést lehet látni a játékunkban, és egyre több a javuló egyéni teljesítmény."

A harmadik helyért:
Németország - Szlovákia 11-10 (2-1, 2-3, 4-4, 3-2)

A torna végeredménye:
1. Magyarország
2. Ausztrália
3. Németország
4. Szlovákia

Csütörtökön szünnap következik a margitszigeti pólóshéten, majd péntektől vasárnapig a Világliga-selejtező következik - Magyarország és Ausztrália mellett - az Egyesült Államok és Szerbia-Montenegró csapatainak a részvételével.