Vágólapra másolva!
A csoport leggyengébb együttese, a kanadai várt a magyar csapatra a barcelonai világbajnokság férfi vízilabda tornájának pénteki nyitómérkőzésén. Kemény Dénes legénysége a várakozásnak megfelelően fölényesen, 10 góllal győzött a majdhogynem tét nélküli tétmeccsen. Mivel a horvátok csupán három góllal nyertek a románok ellen, a csoportelsőséget Benedekék szerezték meg és a negyeddöntőben a német-szlovák párharc győztesével találkoznak.

Csoportmérkőzések, A csoport, 3. forduló
Magyarország - Kanada 13-3 (3-0, 5-0,
4-2, 1-1)
gól:
Varga T. 4, Kásás 3, Molnár 2, Kiss G., Vári, Benedek, Madaras 1-1, ill. N. Miller 2, Marks 1.

Még 20 másodperc sem pergett le a mérkőzésből, amikor Kásás büntetőjével vezetéshez jutott a magyar gárda. Varga Tamás első barcelonai gólját távoli bombával szerezte meg, Molnár remek ívben ejtett, és a folytatásban is gyakorlatilag akadálytalanul sorjáztak a magyar találatok.

Különösen szépségdíjas volt a válogatottba hosszabb szünet után visszatérő Varga T. ejtése a második negyed elején, bár a Vasas védőjének hálószaggató löketei is élményszámba mentek.

A harmadik negyed különlegességét az adta, hogy 0-9-nél a kanadaiak megszerezték első góljukat, méghozzá a magyar ősökkel rendelkező Noah Miller révén. Még ugyanebben a játékrészben előállt a 10 gólnyi differencia (11-1), a záró 7 percnek pedig 12-2-vel vághattak neki a csapatok.

A langyos játszadozássá átalakuló találkozó negyedik negyedének alapvető eseménytelenségét Marks törte meg az észak-amerikaiak harmadik gólját jegyezve, de a "provokáció" nem maradt válasz nélkül: Kásás okos ejtéssel állította vissza a megszokott különbséget (13-3).

További eredmények:
Horvátország - Románia 12-9 (2-1, 2-3, 5-5, 3-0)
Oroszország -Brazília 10-3
Spanyolország - Szlovákia 10-3
Németország - Kína 10-4
Olaszország - Görögország 10-5
Egyesült Államok - Ausztrália 13-7
Szerbia és Montenegró - Japán 15-7

A negyeddöntőbe jutásért Horvátország-Ausztrália, Románia-Szerbia és Montenegró, Németország-Szlovákia és Görögország-Oroszország találkozókra kerül sor. Magyarország, az Egyesült Államok, Spanyolország és Olaszország csoportelsőként egyenes ágon jutott a legjobb nyolc közé.

A negyeddöntőben:
MAGYARORSZÁG - Németország vagy Szlovákia
Egyesült Államok - Görögország vagy Oroszország
Olaszország - Horvátország vagy Ausztrália
Spanyolország-Románia vagy Szerbia és Montenegró

Barta Nóra a selejtezőben csupán a 25. helyet szerezte meg a női műugrók 3 m-es számában, s így nem jutott be a középdöntőbe. A 250.62 pontot gyűjtő magyar versenyző a vb-n már nem szerezhet olimpiai kvótát. A számot címvédő kínai Kuo Csing-csing nyerte, a második helyen az olimpiai bajnok orosz Julija Pahalina végzett.

A műúszók páros versenyét az orosz Anasztaszja Davidova, Anasztaszja Jermakova kettős nyerte. A két hölgy - akik a tavalyi Eb-n sem találtak legyőzőre - szinte tökéletes produkciót bemutatva szerezte meg az aranyérmet. A gyakorlat 99.084 pontot ért.