Vágólapra másolva!
Szombaton és vasárnap Münchenben sorsolnak a nemzetközi kosárlabdakupákban. A magyar színeket hat női csapat mellett mindössze két férfi gárda, a Kaposvár és a Debrecen képviseli, miután három nappal a ceremónia előtt, gazdasági okokra hivatkozva a bajnok Marc-Körmend lemondta az Európa Liga-szereplést.

A Marc-Körmend férfikosárlabda-csapatának hivatalos honlapja szerint július 17-én csütörtökön a klub vezetése úgy döntött, hogy a korábbi szándék ellenére nem indulunk el a FIBA Európa Ligában. A klubvezetés gazdasági szempontból nem felvállalható kockázatnak ítélte meg a kupaszereplést, egyebek mellett ezért is döntött a visszalépésről. A gazdasági recesszió és Körmend város gazdasági helyzete az elkövetkező szezonban a bevételek csökkenését vetíti elő, a kupaszerepléshez pedig épp a bevételek növelésére lett volna szükség.

A hírek szerint lehet, a döntés miatt kulcsjátékosok is elhagyják a csapatot, a klubvezetés mindenesetre már felvette a kapcsolatot a Benetton Trevisóval, hogy az olasz klubtól milyen segítséget kaphatna.

A FIBA egyébként szombaton és vasárnap rendezi meg a nemzetközi kupák sorsolását. Szombaton 11 órakor a férfiak Európa Liga, egy órával később a hölgyek Euroliga-sorsolására kerül sor Münchenben, majd vasárnap 10 órától a férfi, 11.15-től pedig a női Európa Kupára kerül sor.

A FIBA tájékoztatása szerint két férfi és hat női kosárlabda-együttes képviselheti a magyar színeket az európai kupaporondon a következő évadban. A hölgyeknél az Euroligában a Mizo-Pécsi VSK és a GYSEV-Orsi, az Európa Kupában pedig a Szolnok, a Szeged, a Diósgyőr és a BSE érdekelt.

A női Euroliga 2003/2004-es idényének résztvevői: Valenciennes, Bourges, Aix-en-Provence (francia), Parma, Chieti (olasz), Barcelona, Valencia (spanyol), Jekatyerinburg, Szamara (orosz), Gambrinus Brno (cseh), Lietuvos Vilnius (litván), Gdynia (lengyel), Ruzomberok (szlovák), Buducnost Podgorica (szerb-montenegrói), MiZo-Pécsi VSK, GYSEV-Orsi.

A női Európa Kupa közép-európai régiójának résztvevői: USK Praha, Trutnov (cseh), Dorsten, Marburg (német), Wels (osztrák), Sibenik (horvát), Celje (szlovén), Delta Kosice (szlovák), Diósgyőri KSK, Szeviép-Szeged, BSE-ESMA, Szolnoki MÁV-Coop SE.

A férfiaknál a helyzet sokkal rosszabb, az öt lehetséges helyből mindössze kettőt használhat ki a szövetség: a Kaposvár és a Debrecen az Európa Kupában próbál szerencsét.