Vágólapra másolva!
Hétfőn terheléses orvosi vizsgálaton vett részt, kedden megtartotta az első komoly edzést, szombaton pedig már lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Dunaferr nőikézilabda-csapata. A bajnok hazai pályán 30-28-ra legyőzte a Koreai Köztársaság válogatottját.

Barátságos mérkőzés
Dunaferr - Koreai Köztársaság 30-28 (15-16)
a hazai góldobók:
Lovász 9, Ferling 5, Radulovics 5, Pigniczki 3, Kindl, Bohus, Bulath 2-2, Borbély, Nagy 1-1

Csakúgy, mint egy nappal korábban a Ferencváros, a Dunaferr nőikézilabda-csapata is szezonnyitó mérkőzését játszotta a nyári szünetet követően. Az újvárosiak keretében több változás történt, de úgy néz ki, a komoly távozások ellenére nem gyengült a bajnokcsapat. Borók Rita visszavonult, Szrnka Hortenzia Németországba szerződött, Turtóczki Ágnes Franciaországból, Dijonból kapott ajánlatot, míg a fiatal Takács Angéla Esztergomba került. A legnagyobb igazolás jószerével nem is nevezhető újnak, hiszen Radulovics Bojana gyermekáldás miatt hagyta ki az esztendőt, de májustól már együtt edzett a csapattal. Lovász Zsuzsanna Győrből igazolt a Dunaferrhez, a válogatott jobbszélső nagy erőssége lehet a csapatnak, de visszatért a Vácra kölcsön adott Stiener Szilvia is.

A szombati, Korea elleni találkozón az újak hozták is azt, amit várt tőlük a szakvezetés. Lovász kilenc góllal járult hozzá a 30-28-as magyar sikerhez, Radulovics ötöt dobott. Az ázsiai csapatra még három találkozó vár, hétfőn Százhalombattán a Vasas, szerdán és csütörtökön pedig a magyar válogatott lesz az ellenfél Tiszaújvárosban, illetve Miskolcon.

A Dunaferr további felkészülési programja
július 30. - Duslo Sala (idegenben)
augusztus 1. - Vasas (i)
augusztus 6. - Duslo Sala (otthon)
augusztus 15. - Toulon (Nagyatádon)
augusztus 16. - Podravka Koprovnica (Nagyatádon)
augusztus 17. - Nagybánya (Nagyatád)
augusztus 22. - Vasas (o)
augusztus 29. - nemzetközi torna, Bad-Urach