Vágólapra másolva!
Mádl Ferenc köztársasági elnök táviratban gratulált a barcelonai világbajnokság szombat éjjeli döntőjében diadalmaskodott férfivízilabda-válogatottnak.

"Valamennyi honfitársam nevében szívből gratulálok a magyar vízilabda-válogatott világbajnoki aranyérméhez. Évtizedek óta remélt sikert értek el szombaton. Az olimpiai aranyérmet már elnyert csapat eddig is kiváló teljesítményét a tegnap esti diadal koronázta meg. A magyar csapat mostantól a sportág valamennyi aranyérmét magáénak tudhatja. Gratulálok ehhez a fantasztikus sikerhez" - írta az államfő.

Túlzásnak tetszhet azt állítani, hogy még másnap is ünnepelte világbajnoki győzelmét a csapat, ettől azonban - még ha kissé sajátos formában is, de - az állítás igaz.

Az olaszok elleni esti, a hosszabbítás miatt azonban inkább éjszakai csata ugyanis nem sokkal éjfél előtt ért véget, így a 11-9-es győzelmet követő közönségköszöntő tiszteletkör, a boldog ölelkezések, a megannyi egymás közötti gratuláció, no és végül az ünnepélyes eredményhirdetés miatt valójában már vasárnap kora hajnalra csúszott át a közös magyar ünneplés ideje.

Nagy hejehuja azonban nem lett, nem is lehetett a dologból, hiszen még egy nemzetközi sajtótájékoztató is várt a finálé szereplőire, ráadásul annak tudatában, hogy a csapat kora reggel már indult vissza Barcelonából Budapestre. Nem meglepő hát, hogy az egy óra körüli sajtóbeszélgetésen már csupa fáradt, a vb-döntő amúgy örömteli nehézségeitől megviselt pólós, szakvezető, újságíró adott egymásnak hajnali randevút a Palau Sant Jordi konferenciatermében.

Kemény Dénes szövetségi kapitánynak ráadásul teljesen elment a hangja az előző óráknak a torkot, a hangszalagokat is kikészítő feszültségében, így aztán valóban suttogva, a magyar sajtó képviselőinek már-már intimközelségű gyűrűjében mondott köszönetet csapatának, és mindenek előtt a szurkolóknak.

A szavazás végeredménye(10767 voks)
Csúcsra érnek-e a magyar pólósok?
1. Mindkettő 4594 (42.7 %)
2. Csak a férfiak 3097 (28.8) %
3. Egyik sem 1779 (16.5 %)
4. Csak a nők 1297 (12.0 %)


"Maradhatunk most már akár reggelig, fél 6-kor úgyis kelni kell, mert indulunk haza" - tréfálkozott bágyadtan 2 óra előtt valamivel Kemény Dénes, aki még elmondta: most két hét pihenőt ad a válogatottaknak, aztán viszont újabb tíznapos közös munka következik, mert augusztus végén megint feladat vár az újdonsült világbajnokra: a New York-i Világliga-döntő.