Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetségnél letétbe helyezett 30 ezer eurót a dán FCK Haandbold női együttese, így az MKSZ kiadta Siti Eszter játékengedélyét. A pénz azonban csak akkor száll a Ferencvárosra, ha az EHF úgy dönt, az átigazolási hercehurcában a magyar együttesnek van igaza.

Szerdán kezdetét veszi a dániai nőikézilabda-bajnokság, s a nyitónapon mindjárt három magyar játékos is érdekelt lesz. Az Aalborg DH - Farkas Ágnes és Benyáts Beatrix csapata - az Ikast otthonában lép pályára, míg a Viborg, Németh Helga csapata hazai környezetben fogadja az Aarhus együttesét. Ám amíg Farkasék pályára léphetnek, addig Németh még nem.

A Cornexitől elszerződött jobbátlövő játékengedélye ugyanis még nem érkezett meg, miután dániai lapok szerint a fehérvári klub 30 ezer eurót kér a játékosért. Információink szerint ugyan ez az összeg kisebb, de a Viborg által felajánlott 15 ezer eurós tétel még így is távolinak tűnik. Amennyiben a két klub megegyezik egymással, úgy Németh Helga szeptember 13-án, a FOX Team Nord elleni hazai meccsen debütálhat.

Sokkal izgalmasabb a helyzet Siti Eszter ügyében. Az FCK együttese, amely szombaton Koldingban lép pályára, ugyanis letétbe helyezett 30 ezer eurót a Magyar Kézilabda Szövetségnél, s amennyiben az EHF végrehajtó bizottsága 30 napon belül úgy dönt, a zöld-fehéreknek van igaza, a pénz a Ferencváros számlájára kerül. Így vagy úgy, Siti szombaton pályára léphet, azaz legalább ennyiben megoldódott a probléma.

Az első forduló párosítása
szeptember 3., szerda
Viborg HK - SK Aarhus
Ikast/Bording - Aalborg DH
szeptember 6., szombat
Kolding IF - FCK Haandbold
Slagelse FH - Horsens HK
szeptember 7., vasárnap
Sönderjyske HK - GOG Gudme

Pincési László