Vágólapra másolva!
A gyenge bajnoki és kupaszereplés miatt edzőt váltott a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-együttese, amely közös megegyezésel szerződést bontott Farkas Józseffel. A szakvezető utóda az eddigi segítő, Szabó Edina lett.

Rosszul kezdte a bajnoki évadot a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapata, amelynek vezetőedzőjét már négy forduló után ultimátum elé állította a klub vezetősége. A gárda a Dunaferrtől, a Vasastól és a Váctól is kikapott, s úgy tűnt, az edzőváltás elkerülhetetlen.

Farkas József azonban kapott még hárommérkőzésnyi lehetőséget, és bár a gárda nem hozta az elirányzott négy pontot, a Győr, majd a Békéscsaba elleni siker kicsit stabilizálta a helyzetet. Egészen a szombati, bécsújhelyi EHF-kupa-találkozóig, amelyen a Cornexi hat góllal kikapott a gyengécske Wiener Neustadttól.

A csapat vezetősége ezt követően október 13-án, hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott Farkas Józseffel, helyét az eddigi másodedző, Szabó Edina veszi át. A váltást már hivatalosan is bejelentették a csapat előtt, amelyre a szombati kupavisszavágó előtt még szerdán a Kőbánya-Spartacus elleni bajnoki is vár.