Vágólapra másolva!
Kedden, délelőtt 11 órai kezdettel az Európai Kézilabda Szövetség bécsi székhelyén a nemzetközi kupák újabb fordulójának sorsolására kerül sor. A magyar csapatok közül még hatan (négy női és két férfi) várhatják a ceremóniát, a legizgalmasabb a hölgyek Bajnokok Ligája-küzdelmeinek csoportbeosztása lesz, itt a Dunaferr kiemeltként, a Ferencváros pedig a harmadik kalapból kerül besorolásra.

A BL-selejtezők lebonyolítása után kiderült, a bajnok Dunaferr mellett a görög Anagenniszi Artasz ellen továbbjutó Ferencváros is érdekelt lesz a keddi sorsoláson, igaz, ezüstérmesként eleve nehezebb helyzetből várja a csoportbeosztások elkészültét.

A kiemelési rendszer sajátossága, hogy a tizenhat együttest három kalapba osztották, az elsőben a címvédő szlovén Krim Ljubljana mellett a Dunaferr, a macedón Kometal Szkopje és a spanyol Elda Prestigio kapott helyet, míg a második négyes a dán Slagelse, szerb-montenegrói Buducnost Monet, a norvég Larvik és az orosz Lada Toljatti alkotja.

A harmadik kalapban a Ferenncváros mellett ott lesz az ukrán Zaporizsje, amely otthon a francia Besancon ellen harcolta ki a továbbjutást, a lengyel Montex Lublin, amely a kisebbik szkopjei együttes othonában vívott két találkozón bizonyult jobbnak, a dán Ikast, a spanyol Valencia és a német Trier. Meglepetésre nem jutott a "főtáblára" a világbajnokok egész sorát felvonultató orosz Dinamo AKVA Volgograd, amely a szerb Nis ellenében búcsúzott, de a Bécsben elért döntetlen ellenére a norvég Nordstrand otthon nem bírt a Hypo ellen, így Lőwyék várhatják a sorsolást.

Eredmények:

BL-selejtező1. meccs2. meccsössz.
Ferencváros - GAS Anagenniszi Artasz (görög)38-2425-3063-54
Besancon (francia) - Zaporizsje (ukrán)27-2321-2748-50
Dinamo Volgograde (orosz) - Nis (szerb)21-1620-2741-43
Hypo NÖ (osztrák) - Nordstrand 2000 Oslo (norvég)22-2225-2147-43
Ikast Bording (dán) - Podravka Koprivnica (horvát)44-3226-2170-53
Eurostand. Szkopje (macedón) - M. Lublin (lengyel)23-2526-2549-50
El Osito Valencia (spanyol) - Rapid Bukarest (román)32-2422-2654-50
RK Piran (szlovén) - DJK/MJC Trier (német)26-3130-3756-68