Vágólapra másolva!
Hétfő óta a káposztásmegyeri AstraZeneca Jégcsarnokban készül a magyar jégkorong-válogatott, amely csütörtöktől a saját rendezésű Hat Nemzet Tornán vesz részt. Az első ellenfél a világbajnok szlovák válogatott lesz.

Az első napon az Alba Volán játékosai közül az első sor vett részt az edzésen, míg a többiek a Miskolci Jegesmedvék elleni bajnoki mérkőzésen játszottak. A keddi edzésekre már a Vas testvérek is megérkeztek Svédországból.

A Dusan Kapusta vezette együttes az A csoportba kapott besorolást, az ellenfél Hollandia és a világbajnok Szlovákia lesz, a nyitómérkőzésen éppen északi szomszédunk ellen lép pályára a csapat.

A másik ágon a Fehéroroszország, Ukrajna, Horvátország hármas vív körmérkőzést, a helyosztókra majd vasárnap kerül sor. Ami a magyar válogatottat illeti: öt sorral és három kapussal készült a Kapusta-legénység, egyedül Orsó bajlódott kisebb sérüléssel, de várhatóan ő is jégre léphet majd.

Az AstraZeneca Kupa programja
november 6., csütörtök:
Szlovákia - Magyarország 17.30 ó (m2)
Horvátország - Fehéroroszország 20.30

Szlovák siker
A világbajnok szlovák jégkorong-válogatott felkészülési mérkőzésen simán legyőzte Ukrajnát a budapesti AstraZeneca-csarnokban.
eredmény:
Szlovákia - Ukrajna 6-2
(3-1, 1-0, 2-1)
november 7., péntek:



november 8., szombat:
Ukrajna - Fehéroroszország 15
Szlovákia - Hollandia 18

november 9., vasárnap:
az 5. helyért: A3-B3, 12
a 3. helyért: A2-B2, 15
döntő: A1-B1, 17.45 (m2)

(Megjegyzés: a vasárnapi program úgy módosul, hogy a magyar válogatott - bármelyik helyért játszik is - mindenképpen 17.45-kor lép pályára.)

A hét végén igaz jégkorong-nagyüzem lesz Európa szerte, november 6-9-e között még négy komoly felkészülési viadalt is rendeznek a kontinensen.

Karjala-kupa (Helsinki, Finnország)
résztvevők: Csehország, Finnország, Oroszország, Svédország

Német-kupa (Hannover, Németország)
résztvevők: Kanada, Németország, Svájc, Egyesült Államok

EURO Ice-hockey Challenge (Odense, Dánia)
résztvevők: Dánia, Lettország, Norvégia Lengyelország

EURO Ice-hockey Challenge (Briancon, Franciaország)
résztvevők: Ausztria, Franciaország, Olaszország, Szlovénia.