Vágólapra másolva!
A Dunaferr férfikézilabda-csapata a spanyol CB Valenciával találkozik az EHF-kupa nyolcaddöntőjében. A keddi bécsi sorsoláson az is kiderült, hogy az első mérkőzésre december 13-án vagy 14-én Valenciában, míg az egy héttel későbbi visszavágóra Dunaújvárosban kerül sor.

A két gárda még veretlen a mostani kiírásban. A spanyolok előbb az észt Viljandit verték 38-18-ra és 29-16-ra, majd a holland Fiqas Aalsmeert búcsúztatták (30-23 és 26-20). A kiemeltek között szereplő Dunaferr eddig csak egy ellenféllel találkozott, a Cyprus College együttesét előbb 42-21-re, majd 40-17-re "ütötte ki".

A valenciai együttes az utóbbi éveket figyelembe véve tavalyi helyezésével érte el eddigi legjobb eredményét a spanyol bajnokságban, ugyanúgy nyolcadik lett, mint 1999-2000-ben még Airtel Valencia néven. A gárda hazai csarnokában, az Universitarióban 2200 néző fér el.

Manuel Martí Lluesma együttese a jelenleg is zajló pontvadászatban nem villog, a 40 éves mester nincs könnyű helyzetben, hiszen az eddig tíz forduló során mindössze két győzelmet (BM Granollers 31-30; Arrate 31-28), és egy döntetlent (Bidasoa 29-29) ért el együttese. Ezzel a 16 csapatos ligában a 13. helyen áll.

Az eddigi 269 gólból a legtöbbet Sergio Berrios Martos, ő 74 próbálkozásból 45-ször rezegtette meg a hálót, Alfredo Sorrentino Sala 39, Gonzalo Navarro Martínez 37, Enrique Andreu Lluch pedig 35 találatot jegyzett.

a BM Valencia 2003/2004-es kerete
kapusok: Diego Moyano Chicoy, David Bruixola Torres
mezőnyjátékosok: Jonathan Rivera Vieco, Gedeón Guardiola Vilaplana, David Martínez Salón, Angel Romero Rodríguez, Juan José Panadero Alcalá, Alfredo Sorrentino Sala, Miguel A. Tarraso Martínez, Enrique Andreu Lluch, Gonzalo Navarro Martínez, Sergio Berrios Martos, Ignacio Serrano Siles, Javier Tarrasó Martínez, Abraham Rochel Icardo, Isaias Guardiola Vilaplana

az EHF-kupa nyolcaddöntőjének párosítása
CB Valencia (spanyol) - Dunaferr SE
RK Prevent Slovenj Gradec (szlovén) - BM Altea (spanyol)
KS Warszawianka (lengyel) - CB Cantabria Santander (spanyol)
THW Kiel (német) - Paris Handball (francia)
Bresztszkij HC Meskovo (fehérorosz) - AaB Handbold Aalborg (dán)
Aarhus GF (dán) - Lukoil-Dinamo Asztrahány (orosz)
BK 46 Karis (finn) - Dinamo Bucuresti (román)
Jugopetrol Zeleznicar Nis (szerb-montenegrói) - HSG Nordhorn (német)