Vágólapra másolva!
Miután kilenc bajnokin mindössze egy győzelmet aratott a Soproni Ászok-SMAFC férfikosárlabda-csapata, a klub közös megegyezéssel szerződést bontott Szalai János vezetőedzővel. Az új tréner Vetési Imre lett. Svájcból igazolt légióst a Marso NYKK, a Nyíregyháza új játékosa az a Mike Moten, akinek helyére Szendrei Józsefet szerződtette a helvét bajnok.

Bár korábban a csapat rossz szereplése miatt már felajánlotta lemondását, csupán a hét végi, MAFC elleni vereség után állt fel a Soproni Ászok-SMAFC férfikosárlabda-csapatának kispadjáról Szalai János. A tréner irányításával a gárda kilenc bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni, a szurkolók a klub honlapján már hónapok óta heves vitát folytattak, mikor menesztik végre a szakembert.

Végül a klub és Szalai közös megegyezéssel bontott szerződést, a szakmai munkát átmenetileg Vetési Imre látja el, aki a szerdai, Pápa elleni Magyar Kupa-mérkőzésen mutatkozik be. A hatvanéves szakember (aki korábban Fehérvárott és Sopronban is dolgozott) augusztus óta a SMAFC-SÁKC NB I/B-ben szereplő csapatát dirigálta.

Az együttes célja, megkapaszkodni a középmezőnyben, ehhez egy hete újabb légióst szerződtetett a bosnyák Goran Adzic személyében. A középjátékos korábban négy éven keresztül a cseh bajnok Opavát erősítette. A megállapodás egyelőre egy hónapra szól.