Vágólapra másolva!
A MiZo-Pécsi VSK nagy csatában vereséget szenvedett a lengyelországi Gdyniában a nőikosárlabda-Euroliga 9., idei utolsó fordulójában. A Szolnok győzött, a Diósgyőr viszont kikapott az Európa-kupa páneurópai szakaszának 2. fordulójában.

9. forduló, B csoport:
VBW Clima Gdynia (lengyel) - MiZo-Pécsi VSK 70-63 (18-16, 18-16, 11-18, 23-13)
Gdynia, 2000 néző
vezette: Grabikovszkij (orosz), Kokainis (lett)

A mérkőzés - amely az eredményjelző meghibásodása miatt 10 perces csúszással kezdődött - rosszul indult a B csoportban éllovas pécsiek számára, akik hamar 10-0-s hátrányba kerültek. A 80 pontos átlaggal a mezőny legjobban célzó csapataként számon tartott lengyel bajnok játékán érződött a pihentség, hiszen a hétvégén nem rendeztek fordulót az ottani pontvadászatban. Az első számú center, az amerikai Anderson térdsérülése ellenére a PVSK a nyitónegyed végén 2 pontra felzárkózott.

A folytatásban előbb egyenlítettek, majd Károlyi triplájával vezetéshez jutottak a fonalat remekül elkapó vendégek. Néhány perces újabb műszaki szünetet követően megrázta magát a házigazda, így 20 perc elteltével 36-32 volt az állás.

Az első félidő - melyben óra híján minden támadásnál a hangosbeszélő közölte a hátralévő időt - színvonalas küzdelmet hozott, főként a meccsenként átlagban három triplát szóró Bibrzycka, illetve a túloldalon Károlyi jeleskedett. A hazaiak "toronydaruja", a 213 centis Dydek mindössze 4 pontot dobott.

Fordulás után a gyűrűre addig veszélytelen Iványi 7 pontot szórt, majd a lengyel időkérés ellenére sem tört meg a lendület: a játékrész végén 47-50-et mutatott az eredményjelző.

Az utolsó felvonás óriási izgalmakat hozott, Branzova kipontozódott, kétszer is állt a játék technikai problémák miatt, végül a jobban összpontosító házigazdák a hajrában a maguk javára döntötték el a találkozót.

A kudarc egyben azt jelenti, hogy a PVSK az októberi, hazai 65-56 után Lengyelországban kikapott a Gdyniától, és 6/3-as mérleggel zárja az évet. A következő ellenfél január 14-én az olasz Parma lesz, idegenben.

Rátgéber László, a pécsiek vezetőedzője: "Mivel csak 7 ponttal kaptunk ki, otthon pedig 9-cel győztünk, pozitív a mérlegünk a Gdyniával szemben. Ma hősiesen, nagy hittel küzdöttek a lányok, de még soha nem éltem át, hogy ennyi minden ellenünk szóljon egy meccsen, amelyet így is majdnem megnyertünk. Anderson 9 perc elteltével megsérült, Branzova és Ambrus alig 20 perc után kipontozódott, a zsűri hibájából mintegy 10 pontot kaptunk, a bírók is a hazaiak szekerét tolták, mindezt képtelenek voltunk kompenzálni."

A MiZo-Pécsi VSK - rosszabb kosárkülönbséggel - a 3. helyen zárja az évet a B csoportban. A másik nyolcasban az Euroleasing-Orsi Sopron ötödikként vághat neki a hátralévő 5 fordulónak.

Eredmények, 9. forduló, B csoport:
Volgaburmas Szamara (orosz) - RC Valencia (spanyol) 67-48
Gambrinus Brno (cseh) - US Valenciennes (francia) 59-57
Lietuvos Vilnius (litván) - Lavezzini Parma (olasz) 75-71

A csoport állása: 1. Brno 15 pont (628-599), 2. Gdynia 15 (706-683), 3. PÉCS 15 (622-599), 4. Valenciennes 14 (677-631), 5. Valencia 14 (599-593), 6. Vilnius 12 (651-646), 7. Szamara 12 (592-612), 8. Parma 11

A csoport:
Aix-en-Provence (francia) - CUS Chieti (olasz) 96-64
SCP Ruzomberok (szlovák) - Euroleasing-Orsi Sopron 64-94
UMMC Jekatyerinburg (orosz) - Universitat FC Barcelona (spanyol) 85-62
USK Blex Praha (cseh) - CJM Bourges (francia) 42-57

A csoport állása: 1. Jekatyerinburg 16 pont (669-530), 2. Barcelona 16 (709-606), 3. Bourges 16 (605-536), 4. Aix-en-Provence 14 (638-561), 5. SOPRON 14 (631-596), 6. Praha 11 (520-650), 7. Chieti 11 (571-706), 8. Ruzomberok 10