Társoldalunk:

Svájcban nyert kézitornát a Debrecen

Két hazai nőikézilabda-csapat is nemzetközi tornán vett részt a hét végén. A DVSC-Valdor Svájcban megnyerte a Pax-kupát, míg a listavezető Győri Graboplast ETO a bombaerős lipcsei Masters-viadalon csoportjában a harmadik helyen zárt.

Négy győzelemmel és egy vereséggel zárta svájci fellépését a DVSC-Valdor nőikézilabda-csapata, amely a kétnapos Pax-kupán vett részt. Az első mérkőzést ugyan még elveszítette a Loki a horvát Lokomotív Zagreb ellen, ám ezt követően a svájci bajnok Brühl (Balogh Zoltán edző korábbi csapata), majd a német Leverkusen és a szlovák Mihalovce ellen is egy-egy góllal nyert.

A döntőben a ismét a németek következtek, a kétszer 25 perces félidőkből álló találkozón a négygólos Orbán Annamária vezérletével 16-13-ra a hajdúságiak nyertek. A gólkirálynő szintén Orbán lett 28 találattal.

"Döcögősen indult a svájci vendégszereplés, kissé csalódott voltam, de a második napon kellemes meglepetés ért: megváltozott a csapat szemlélete, belejöttek a játékba a játékosaim, s jöttek a sikerek is. Fontos, hogy komoly csapatok ellen, kiegyenlített mezőnyben értünk el jó eredményeket, s nagyon pozitívnak tartom, hogy három meccsünket is meg tudtuk nyerni egy góllal, ami a gárda morális tartásáról árulkodik. Remélem, a kemény felkészülés és a komoly ellenfelek ellen vívott mérkőzéssorozat meglátszik majd a jövő évi szereplésünkön" - értékelt a Hajdú-bihari Naplónak Balogh Zoltán, az együttes mestere.

eredmények, szombat:
Lokomotiva Zagreb (horvát) - DVSC-Valdor 22-19 (9-7)
legjobb dobók:
Orbán 7, Tóth M. 3, Soós 2

DVSC-Valdor - LC Brühl (svájci) 24-23 (13-10)
ld.:
Orbán 6, Kereki 4, Tóth M. 4

Michalovce (szlovák) - Bayer Leverkusen (német) 23-27
Lokomotiva Zagreb - Michalovce 21-23
Bayer Leverkusen - LC Brühl 20-27

vasárnap:
DVSC-Valdor - Bayer Leverkusen 17-16 (7-9)
ld.:
Orbán 6, Latakaite 4, Soós 2, Madai 2

DVSC-Valdor - Mihalovce 23-22 (13-13)
ld.:
Orbán 5, Ariton 5, Sütő M. 4, Nyilas 2, Soós 2

Lokomotiva Zagreb - LC Brühl 17-16
Bayer Leverkusen - Lokomotiva Zagreb 20-20
LC Brühl - Michalovce 25-25

a 3. helyért:
Lokomotiva Zagreb - Michalovce 17-14

a döntőben:
DVSC-Valdor - Leverkusen 16-13 (7-7)
ld.:
Orbán 4, Latakaite 4

a Pax-kupa végeredménye:
1. Debrecen
2. Bayer Leverkusen
3. Lokomotiva Zagreb
4. Michalovce
5. LC Brühl.

[origo]

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK